Cikkek

• 

Nyers család erdélyi úti élményei……

Körülbelül egy éves tervezgetés előzte meg újabb utunkat Erdélybe. Már van némi gyakorlatunk az időpontok, útvonaltervezés, szállás foglalás egyeztetése terén, de segítséget sosem hárítjuk el. Aki ismeri körülményeinket, az tudhatja, hogy kerekesszéket használó személy utaztatása milyen körültekintő, gondos, naprakészen tervezett feltételeket kíván, mert

Kerekesszékkel nem lehet lépcsőket járni, és mint ahogy itthon sem, ott sem akadálymentes az élet.

Az idén is Pánovics Lacival és Magdival vágtunk bele a nagy kalandba. Öten, két kocsival, nem kis izgalommal és várakozással indultunk 2011. július 28-án a Román határ felé.

Böhönyéről kora reggel, valamivel 6 óra után indultunk Dunaföldvár felé.A Dunán átkelve Solt-Kecskemét unalmas útszakaszán, közvetlenül Abonyt vettük célba. Innen a 4-es számú úton Szolnok-Püspökladány-Biharkeresztes, majd Ártánd határátkelő következett. A határ másik oldalán, Borsnál átesve a formaságokon, az első MOL kútnál megitattuk pacikat, valamint a kötelező úthasználati díjat róttuk le. Aztán mi is haraptunk egy kis hazait.

S következett az első komoly erőpróba, Nagyváradon átkelni. Dicsekvés nélkül mondhatom, Norbi fiam memóriáját irigylem, hisz navigációs készülék és térkép minimális igénybevételével határozott segítője volt Anyukájának.

Ha még nem mondtam volna, feleségem Ibolya vállalta fel a sofőrséget erre a hosszú útra is. Korábban, Ibi legmesszebbre, Szekszárdra és Pécsre vezette a kocsit. Mondanom sem kell borzasztóan elfáradt, és Norbi utánozhatatlan humorával tartotta benne a lelket. Egyébként az időjárás nem járt a kegyeinkben, hiszen Böhönyétől a határig esett az eső. Erdélybe érve előztük meg a kelet felé tartó eső frontot. Laciék is jól vették az első hosszú szakaszt, a határig előttünk haladtak és diktálták a normálisnak mondható tempót a végig vizes, aránylag jó úton. Nagyvárad után is az E60-as úton haladtunk eléggé nagy forgalomban.

Az első hegyi akadályt a Királyhágón, ügyesen teljesítette Ibike. A vissza levő utat Kőrösfőig már nagyon fáradtan vezette le, minden tagjában érezte a kb. 550 km-t.

Kőrösfőn a szállást hamar megtaláltuk, amely a mi szempontunkból nagyon jó volt. A szállásadóink Péntek Károly és Erzsike szívélyesen fogadtak bennünket. Rövid ismerkedés után az udvaron tálalták a vacsorát, mely paszulyleves-füstölthússal, valamint meggyleves csirke hússal készült. Mindezt jó pálinka előzte meg. A vacsora mellé Csíki sört és ásványvizet kaptunk.

Elhelyezkedtünk a szálláson, csak a szükséges ruháinkkal nehezen találkoztunk a csomagjainkban.

Az udvarból szép rálátás nyílt a híres református templomra.

Az éjszaka hamar elmúlt, még aludtunk volna. De hát még kb. 370 km.-t meg kellett tenni Székelyföldet átszelve Gyimesközéplokig. 29-én, reggeli után, elköszöntünk Péntekéktől, és  elindúltunk a Gyimesek felé. Laciéktól Gyalunál elváltunk. Ők Kolozsvártól északra fordultak Máramaros úti céllal, mi Gyalunál az autópályára fordultunk. Itt sok időt nyertünk, amelyet aztán hibánkon kívül el is veszítettünk a rossz út miatt. Aztán Radnótnál délre fordultunk,  Dicsőszentmárton felé, hogy a főút nagy forgalmát kikerüljük. Késve, de megérkeztünk Székelyudvarhelyre, ahol a jól ismert Gizi csárdához navigáltunk. Udvarhelyen már nagyon meleg volt, megszomjaztunk és éhesek is voltunk. Itt sikerült némiképpen feledtetni a rossz út bosszúságait. Folytattuk utunkat Csikszeredán át a mesés Gyimesi hágón keresztül Gyimesközéplokig. Este 19 óra körül érkeztünk meg Mihók Pistáékhoz, barátainkhoz. Rettenetesen fáradtan kászálódtunk ki az autóból és öleltük magunkhoz egy éve látott kedves barátainkat. Emmának nem volt igazán jó kedve, mivel másnap szombaton Zsuzsi lányához kellett mennie, kisfiú unokájára vigyázni, míg a szülők Jenő 40 éves találkozóján vettek részt. Emma miattunk aggódott, röstelte, hogy el kell mennie. Megnyugtattuk, hisz már korábban tudtunk elkötelezettségéről,- bennünket egyáltalán nem zavart, megértettük a távollétét.

Este későn feküdtünk le, sokáig sokat iszogattunk és beszélgettünk.

Emma és Ibi a reggeli kenyérsütéshez pityókát főzött és pucolt, s megtörtént a kovászkészítés is.

Július 30-a szombat van. Én korán ébredtem, Norbi és Ibi kicsit később. A kora reggeli tájat fotóztam, közben a házi gazdáék is felkeltek. Gyorsan méregtelenítettük magunkat kis böhönyei pálinkával, majd Pista zöldet kaszált a kemence közelében és az állatoknak adta.

Disznyó, kecske, tehén kapott a frissen kaszált fűből. Az idő jónak mutatkozott. Pista szerint nem jó jel, a Nagy patak forrása felől előbújó pára és a sötét felhők tornyosulása.

Bőséges reggeli után Emma dagasztotta a kenyérnek való tésztát, Pista pedig befűtötte az udvari kemencét. Norbinak új volt a házikenyér készítés folyamata, az ajtóból leste az asszonyok munkáját. Nekünk gyermekkori emlékeinkből felsejlik az elfeledett házikenyér sütése, a frissen sült forró kenyér illata, a sokszor megverejtékezett munka gyümölcse.

Jó volt ismét felidézni a múltat ott a Gyimesekben!

Pistával gondoskodtunk folyékony kenyér beszerzéséről a kocsmában, mely egy kőhajításnyira lakozott az utca elején. Sörrel kísértük le a házilag készült meggyel ágyazott likőrt. Közben a kenyér is megsült. Pista lereszelte a friss kenyér sötétebbre sült haját.

Szép gusztusos lett a hét darab, egyenként is kb. 2 kg-os kenyér, alig tudtuk kivárni, hogy megkóstolhassuk az ebédnél.

Délután Ibi átvitte Emmát Gyimesfelsőlokra unokázni, Norbi, Marika a menyük és unokájuk Gabika is velük ment.

Pistával mi hárman betértünk Hidegség patakán a Fatányéros panzióba egy üveg Hargita sörre, meg kávéra. Aztán felkerestük azt a családot, ahol gyógytea keveréket tudtunk venni.

Ott tudtuk meg, hogy ma volt Gyimesi tánc és népzenei tábor gálaműsora a kultúrházban.

 Sajnos későn tudtuk meg, hogy a Csikmadarasi barátaink is felléptek. Jó lett volna velük is már ott találkozni. Azzal vigasztaltuk magunkat, hiszen hétfőn már náluk leszünk úgyis.

Ma ettünk először paszulyos-zakuszkát friss házikenyérre kenve, ez is nagyon finom volt.

Az esti beszélgetés és poharazgatás ismét kései lefekvést eredményezett.

Július 31-e vasárnap van. Ma is Gyimesközéplokon ébredtünk. Korán kelt a napocska és én is hamarosan követtem. Fürdőszobai tevékenység után mélyeket szippantottam az udvaron a friss, tiszta, korareggeli hegyi levegőből. Nem is tudom elmondani milyen érzés kerített hatalmába. A párába burkolózó hegyek karéjában, az ébredő természet megannyi ismerős és ismeretlen zajával olyan varázslatos volt. Szerettem volna fényképeken megörökíteni mindent, amit látok, de rájöttem, nincs olyan masina, amely gondolataimat is mellé fűzi, leírni meg végkép nem tudom, csak elraktározom valahová magamban, és majd biztatok mindenkit, aki teheti, jöjjön el, élje meg személyesen.

Talán óra sem telt el, Ibi és Norbi is felébredt, felkészültek. Házi gazdáék is hamar végeztek az álatok körül. Reggeli pálinka és minden földi jó magunkhoz vétele után beszélgetéssel és ivogatással aktivizáltuk azokat a zsírokat, melyeket kerülni kellett volna. Mert hát a házigazda invitálását vissza utasítani nem szabad!!

Délután Gábor és kedves családjához mentünk, Pistáéktól nem messze a Hidegség elején laknak. De nem árulom el mit ittunk. Titok!!!

Ibi, Marika és Gabika átautóztak Felsőlokra Emmáért. Jól elfáradt, keveset aludt a kisfiú unoka vigyázásában. Érthető….

Gábor is hazaért fogattal, valahol a hegyekben volt dolgozni, segíteni valakinek a faluból. Annyira azért nem volt fáradt, hogy fel ne pattanjon Kati nevű lova hátára. Ismerve a lovat, nem kis mutatvány szőrén megülni.

Ebéd közben, majd utána magyar F1-es autóversenyt láttuk, már amennyit a gyakori poháremelgetés megengedett. Gabika állandóan Norbin lógott, aki derekasan bírta a számára szokatlan mértékű „ itatást”. Ibi gyakran elképedt, megkérdezte: édes fiam nem lesz ez kicsit sok? Erre Gábor minden poharat újból tele töltött. Marika, finom csorbát főzött és tálalt. Emma az éjszakai gyermek felügyeletet kis szunyókálással próbálta ellensúlyozni. Ma is jó időnk volt, de rövidnadrágra még nem volt szükség. Ibiben még mindig benne volt hosszú út minden keserve, fáradtsága. Ezért Norbival megbeszéltük, hogy a Lészpedi /Moldva/ utat kihagyjuk, és legrövidebb úton kellene eljutni a Békás szorosba, a hegyeken át egy erdei úton. Kaptunk biztató ötleteket a helyiektől, csak abban nem volt senki biztos, hogy a mi kocsinkkal és a hely ismeretlensége miatt azt meg is tudjuk oldani.

Minden esetre bizakodva vártuk a holnapot, az indulást az ismeretlenbe. Az útvonal így alakult volna: Hidegség pataka –Barackos pataka- Bükk havas pataka- Farkas palló- Gyergyódomokos- Almásmező- Békás szoros.

Este lefekvés előtt a felesleges csomagokat visszapakoltuk az autóba, aránylag időben, úgy 22 óra körül le is feküdtünk de álom nem igen akaródzott szemünkre jönni

Augusztus 1.- e hétfő:

Eljött a búcsú pillanata! Nehéz szívvel köszöntünk el Mihók Pistától és Emmától. Nagyon jó volt náluk lenni, beszélgetni velük, úgy érzem nem voltunk terhükre.

Szemünkkel és szívünkkel is elbúcsúztunk a Gyimesek hegyeitől, házaktól, fenyvesektől, az ismeretlen emberektől, akik ismerősként köszöntek utcán jártunkban-keltünkben. Akik épp olyan küzdelmet folytatnak létükért, családjukért, mint mi otthon kis Magyarországon.

Elindultunk, kétségekkel az ismeretlen út miatt. A faluban még némi útba igazítást kértünk a helyes út megválasztása felől. Szép lassan, megfontoltan haladtunk. Sok kilométer hagytunk már magunk mögött elszórtan épült házak kaszálók, legelők, fenyvesek kíséretében. Telt az idő az idő, haladtunk figyelve az út hibáit, melyből akadt jócskán. A hegyek között egyszer csak kétfelé ágazott az út, útbaigazító tábla sehol. Melyiket válasszuk? Az egyenesen haladó ág néhány száz méter után elfogyni látszott. Az elkanyarodó út, pedig meredeken kanyarodott az ismeretlenbe nem sok jót ígérve. Gyalogosan szemrevételeztem a terepet, az utat, melyet víz mosott, árkok szabdaltak, a kiálló szikladarabok kikerülésére semmi esélyt nem láttam.

A kocsihoz visszatérve azt javasoltam, hogy óvatosan forduljunk meg és menjünk vissza a falu központba, míg nagyobb baj nem történik velünk. Itt még segítséget sem tudunk kérni senkitől, hisz telefonálni sem lehet térerő hiányában.

Így szépen visszafordulva Középlokra a Tatros völgyén, jó úton kijutottunk a Gyimesekből, rövid idő múlva Csikszeredába és onnan Csikmadarasra értünk. Első utunk Veress Katiékhoz vezetett. Kati örömmel fogadott bennünket Mesivel együtt. Zoli a férje dolgozott, Csongor a nagyobbik gyermek valahol játszani volt. Telefonon Kati előkerítette Csongit és Zolit is elérte. Zoli érkezése bizonytalan volt ottlétünk idejére, de végül is mindenki berobogott a családból. Kati szépen rendbe jött a nagy műtétjét követően.

Kipakoltuk az ajándékokat, mellyel örömet szereztünk mindenkinek. Sokat beszélgettünk és megígértük, hogy csütörtökön délután hosszabb időre elmegyünk hozzájuk.

 

Elindultunk Bálint Ildikóékhoz, ők néhány utcával laktak távolabb Katiéktól. Érkezésünk menetrendszerű volt, nem okoztunk meglepetést. A fogadtatás szívéjes volt, hisz már néhány éves barátság köti össze családjainkat. Helyünk, szállásunk a már tavaly is kipróbált új vendégházban volt. Gyorsan kipakoltunk, megszabadítottuk a kocsit néhány napra a felesleges koloncoktól. Miért cipeljük feleslegesen a tetőcsomagtartót és a boxot?

Letelepedtünk a filagória alá, Ilonkáék máris gondoskodtak rólunk. Egymás szavába vágva meséltük el az utolsó találkozásunk óta eltelt egy év történéseit. Laji és Ildikó is részt vett a beszélgetésben, bár mindenkinek sok dolga akadt. Előző este Kecskemétről érkeztek vendégek, egy házaspár/Árva János és Erika/. Keddre vártuk Pánovics Laciék érkezését kalandos útjukról. Ildikó még egy hét tagú pesti társaságot várt, akiket a közelben szállásolt el. Laci és Magdi az emeleten a mellettünk levő szobába kerültek, míg Jánosék a családiház vendégszobájában laktak. Vacsoránál megismerkedtünk az Árva házaspárral, akik először jártak Erdélyben. Norbi tudott hasznos tanácsokkal, adatokkal szolgálni az elkövetkező napok programjaihoz. Ildikó úgy tervezte, hogy csütörtökön vagy pénteken megyünk szekeres kirándulásra. Esztena, maci vadles, és a borvíz forrás felkeresése a Hargita lábánál, ahol kis buli is lesz élőzenével. Egyéb részletet nem árult el.

Vacsora közben beszélgetés, ismerkedés, ivogatás, közben telt az idő, beesteledett. A Hargita bércei mögé bújva intett búcsút néhány kacér sugarával a Napocska. Mi is nyugovóra tértünk. Ez főleg Ibinek volt fontos, hisz az idevezető hosszú út nagyon megviselte. Ezért megkértük Lajit /Ilonkát/, hogy ha teheti, a holnapi kirándulásunkhoz nyújtson segítséget, Poló lovait. Laji természetesen vállalta a feladatot, bár mint másnap kiderült, nem tudta mire vállalkozik.     

Augusztus 2-a kedd is megvirradt. Ma reggel sem téptük szét az istrángot a készülődésben. A reggelit is komótosan fogyasztottuk el, pedig elég hosszú utat terveztünk. Ma először a farkaslakai bazárt vettük célba. Itt Norbinak akartunk székelymellényt venni. Többet is megpróbált, de sajnos nem volt az Ő mérete. Ezért méretet vettek, telefonáltak a szabónak, hogy szombatra vállalja el megvarrását. Így most csak kalapot vettünk és nekem a kedvező áron felbuzdulva egy mellényt. Ibike sem maradt ki a sorból és két szép blújzot vett magának S, hogy teljes legyen az élvezet, nem bírt ellenállni az asztalterítőknek sem.

Korond felé vettük az utunkat, ahol egy közúti ellenőrzésbe szaladtunk. Mindent rendben találtak. A falut elhagyva, Atyha felé tértünk le / bár ne tettük volna / egy borzalmas minőségű útra, majd Etédet vettük célba. Végig az úton esett az eső, mely még rontott az út minőségén. Ilyen elhanyagolt rettenetes útra álmunkban sem gondoltunk és megváltásnak tűnt, amikor utunk céljához Kőrispatakra értünk. Hála Isten, a Napocska is, kisütött.

A Szalmakalap Múzeumot könnyen megtaláltuk, nyitva is volt. Sőt, röviddel érkezésünk után a kapun belül egy kedves Öreg úr, kedves szavakkal és helyi termésű borral kínálta meg a betévedőket, látogatókat. Norbit csak az udvarba tudtuk bevinni. A múzeumul, szolgáló egykori parasztházba a sok lépcső miatt nem volt lehetséges. Az udvaron is volt mit látni. Itt állították ki azt a sok, a patakok vize által alakított furcsa formájú köveket, melyek kis fantáziával életre keltek, valamire hasonlítottak. Az udvaron próbálta fel Norbi azt a szalmakalapot melynek átmérője 2 méter, melyet korábban  egy fiatalember hozott elő, aki a falu és a múzeum lelke és motorja. A látogatók barátjává válik pillanatok alatt. Úgy tudjuk, Ő a falu polgármestere is, és a helyi hagyományőrzés zászló vivője egy személyben. Bent a házban élménynek számító szóbeli aláfestést adott a szalma sokrétű felhasználásáról, a kész szalmakalapok sokasága közt.

Az egyik szobában 5 méter átmérőjű ginisz rekordnak számító szalmakalap van kiállítva. Végül bejegyeztem érzéseimet a vendégkönyvbe. Sok szép fotót készítettünk, a kint és bent látottakról egyaránt.

Ez után a halálra ítélt, vízzel feltöltött, Bözödújfalut és a víztározót kerültük meg. Itt nem horgásznák egy percet sem.!  A látvány borzalmas volt.

Amikor, Kőrispatakon megemlítettük, hogy honnan, melyik úton érkeztük, elképedtek a teljesítményen és javasolták, hogy innen Erdőszentgyörgy irányába induljunk. Az ajánlott út valóban sokkal jobb volt, normálisan lehetett haladni. Laji barátunk a lova közé csapott, gyorsan nyelte a kocsi a kilómétereket, Szováta felé. Igyekezni is kellett, mert körös- körül gyülekeztek a viharfelhők, semmi jóval nem bíztatva. Onnan Parajd érintésével a Bucsin tetőn át / Görgényi havasok / vitt az út. Sajnos nem tudtunk kikerülni a vihar zónából, szembe találtuk magunkat egy kiadós felhőszakadással, mely hosszan kísérte utunkat a Gyergyói medencéig. Az égi áldás szelídebb változatából jutott Csikmadarasnak is, ahová óvatosabb vezetés mellett, jóval később, mint terveztük, szerencsésen haza értünk A rossz idő miatt Ildikó vacsorára  a mi lakosztályunkban terített. Laciék érkezése is várható volt csak az időpont volt bizonytalan. Megvártuk Őket, hiszen nekik is ide volt terítve, míg aztán viharverten fél 8 óra körül megérkeztek kalandos útjukról. Természetesen rögtönzött élménybeszámolót tartottak és megnéztük az útjukról készült felvételeket.

A vacsora megint csodálatosan finom volt. Az élmények cseréje miatt az est hosszúra sikeredett. Felköszöntöttük Őket a házassági évfordulójuk alkalmából, melyre természetesen Norbi emlékeztetett bennünket. Ismételten előkerült a pálinka, sör, meg egy üvegpezsgő is. Volt mit összekeverjünk. Ennyit a visszafogott evésről és ívásról.! Ilonka tesz róla, hogy plusz kilókkal térjünk haza.

 Augusztus 3. szerda:

A mai nap útvonala is szépséges vidékeket, tájat érint. S főleg abban reménykedünk, hogy az út minősége jó lesz és az időjárás is megembereli magát. Szokás szerint korán ébredtem, de Laji még korábban, hisz az álatokat etette, itatta, takarította ki a szállásukat, aztán kifejt.

A kisördög fészkelődött bennem, amikor kieszeltem, hogy Lajinak hogyan háláljam meg az előző napi fáradozását. Kölcsönösen üdvözöltük egymást és közben lakhelyünk sarkánál levő asztal felé böktem a kezemmel, ahova már kikészítettem két pohárka pálinkát. Még szerencse, hogy Árva János nem volt korán ébredő, mert biztos kísértésbe esne és átkellett volna írni a mai túratervét. Laji barátom rögvest ledobta a kezében levő itató vödröt és kettőt szökelve a pálinkás pohárnál termett. Ennyit tesz az egy napos sofőr böjt! Alig, hogy ügyesen bedobtuk a bal felső sarokba jófajta erdélyi pálinkát, visszaléptem a konyhai asztalon levő pálinkás üvegért, gondolván ne árválkodjon már magában az első pohárka nedű. Újra töltöttem és ezt is gyorsan elintéztük mielőtt még az asszonyok valamit, megneszelnének.

Laji felcsalt a konyhába egy friss, még forró kávéra, hogy semlegesítsük a benyelt pálinka illatát. Közben mind a két ház lakói ébredeztek, a házigazdák és a vendégek is. Laji összekapkodta a kapu mellett álló szilvafáról földre hullott sárga gyümölcsöt.

A szokásos készülődés az ébredés után gyorsan lezajlott. Szükséges dolgokat bepakoltuk a kocsiba. A reggeli a szokásos terülj-terülj asztalkám volt, minden földi jóval erdélyi módon. Mert a szívük, lelkük és szeretetük is ott volt, ott lengte a levegőt, mint virágos havasi kaszálókat méz illata. Aránylag gyorsan megreggeliztünk, a szokásos viccelődés, ugratás közepette. Ebben most is Norbi vitte a prímet. Ildikó tájékoztatott bennünket, hogy eldőlt pénteken lesz a szekeres kirándulás. Mi nagyon örültünk, hogy így alakult, mert csütörtök délutánt Veress Katiéknak ígértük. Jó hangulatban, jó időben vágtunk neki az útnak Lacival és Magdival, Csikdánfalva, Marosfő, Gyergyóújfalun keresztül a csodálatos tájakat átszelő, a Hargitát és a Görgényi havasokat elválasztó mesés útvonalnak. Egy lehetőséget megragadva leparkoltunk egy pihenőhelyen. Az út mellett forrás kínálta jéghideg vízét a vándornak. Itt sikerült belelépnem a növényektől takart vízfolyásba, mely úton –útfélen csörgedezik, átszelve, hűsítve a felforrósodott utat.

Rövid pihenő és egy büdös cigi elfüstölése után folytattuk utunkat a nyaralókkal, hétvégi házakkal tűzdelt vidéken, kanyargó úton, a Zeteváraljai víztározóig. Itt leparkoltunk a kürtöskalácsot sütő árusok mellett. Szép számú magyarországi turista sétált, fotózott a víztározó gátján. Magdiékat is elbűvölte a látvány, sok fotó készült. Norbi most is hozta a formáját, hogy Ibikébe, viccelődésével lelket verjen. Rövid tartózkodás után ismét bevagoníroztunk, elindultunk a gát végén, az elágazásnál jobbra fordulva, Székelyvarság felé vettük utat. Az út minősége még itt is elfogadható volt, jól haladtunk a kanyargós úton mely Varság közelében elkeskenyült. Szerencsénkre nagyobb járművel nem találkoztunk. A faluhoz érve egy hatalmas székely kapu alatt gurultunk át, balra szétszórtan házak, jobbra erdős hegyoldal kísérte az utat. Egy külsőleg szép vendéglátóhely előtt leparkoltunk és bementünk szomjunkat oltani, valamint tájékoztatást kérni a helyi látnivalókról. Norbi a kocsiban maradt. Pedig a ház mögött bő vizű patakot láthatott volna, apró pisztrángokkal. Távolabb mesterséges pisztráng nevelőtavakat láthattunk. A vendéglőben a Csorgókő vízesés felől érdeklődtünk mely, mint végül kiderült elég messze volt a hegyek, fenyves erdők mélyén, hatalmas fák takarásában. Norbit sajnos ide sem tudtuk betolni. A sáros, sziklás, a talajból kiálló, kar vastagságú gyökerek akadályozták benne.

Azért mi megnéztük és több képet is készítettünk a fák között rejtőző vízesésről.

Visszatérve lakott falu részhez, mely Budapestnyi területen fekszik, elszórt tanyabokrokkal, melyet természetesen nem járhattunk be, de megnéztünk Lacival és Magdival, egy útba eső,  200 éves működő vízi malomnál.

A tulajdonos készséggel bemutatta a malom működését, valamint régi mesterségek szerszámait és eszközeit. Mint például a fazsindely, szekér és fakerék készítését, valamint kender, a gyapjú feldolgozás eszközeit, a textíliák készítéséig.

A faluból kijövet megálltunk a már említett székely kapunál. Lefotóztuk és a közelben találtunk egy 1917- évben épített, festett, gyönyörű székely kaput is egy magán porta bejáratánál. Ezeket is lefényképeztük és már indultunk tovább Zeteváralja felé. A falut a víztározó felől közelítettük meg. Ismerős helyen jártunk. Megálltunk a katolikus templomnál, melyhez egy vendégház is tartozik. Itt voltunk elszállásolva több napra 1995 októberében az első erdélyi utunk alkalmával, ahol Mátyás Gábor plébános úr és családja vendégszeretetét élveztük. Azóta sokat szépült a vendégház és környéke. Az akkori új templom, ma már rendelkezik harangtoronnyal és itt Székelyföldön elengedhetetlen székely kapu, köszönti a híveket és az átutazó turistákat, vendégeket. Innen tovább haladtunk Zetelakán keresztül, Székelyudvarhelyi megállóval, kis városnézésre és pénzváltót keresni. Megnéztük a város főterét, a régi műemlék házakat, melyek igazán szépek, és a park szobrait, emlékművét. Még megnéztük a főtér folytatásában létrehozott szobor parkot, melyet néhány éve avattak fel.

Itt az árnyékos fák alatt kicsit megpihentünk. Tovább utaztunk Csikszeredába, de itt csak tankoltunk a Mol. kútnál és folytattuk az utat haza Csikmadarasra.

Még nem mondtam de fontos, hogy Gyergyótól – Szeredáig, főleg a közbeeső településeken útépítés lassította a közlekedést. Ezt mindennap el kellett viselni. Magdiéknak megígértük, ha visszaérünk Madarasra, kivisszük őket arra a helyre, ahol az első Madarasi tartózkodásunk alkalmával laktunk. Ezt a kis kirándulást ráadásnak szántuk, mai túra megkoronázásaként. Sajnos már az út eleje borzalmas volt, rengeteg kátyú tarkította a poros, murvás utat. Becslésem szerint háromszor annyi időt vett igénybe a kiút, mint amikor legutóbb jártunk erre. Nagyon kellett vigyázni a kocsikra a mély gödrök miatt. Útitársainknak sem okozott maradandó élményt ez a kis plusz kirándulás. Nagyon sajnálom, mi sem így képzeltük el! Vacsorára az összes vendég megérkezett, így nem volt akadálya, Ilonka csodás ízű vacsorájának elfogyasztásának.

Augusztus 4. csütörtök: A ma reggeli ébredés számomra úgy sikerült, mint tegnap. 6 óra előtt már kiborotválkozva, készen az újabb útra, sétálgattam az udvaron. Ibi is felébredt, természetesen Norbi sem maradt tovább ágyban. Ibiről és Magdiról készült egy pompás pizsamás kép, amint próbálnak felébredni, az ágy vonzásától szabadulni. A reggeli étkezésre természetesen az összes vendég elő botorkált, kissé fázósan. A reggelek bizony itt Erdélyben hűvösek, ezért aki tehette gyorsan lecsúsztatott egy kupica pálinkát. A kettő és fél éves Andriska baba már korán reggel formában volt, kergette az udvaron a macskát, majd jött velem pipiket és bú- böccét nézni.

Reggeli után ki-ki a tervezett programjához készülődött. Mi, ma először csikdelnei puszta templomot néztük meg, melyet természetesen várfal vesz körbe. A szomszédba lakó kis lány tette lehetővé, hogy bemehessünk, és ismét megcsodáljuk a gyönyörű szárnyas oltárt. Két éve, ott jártunkkor, tatarozás alatt állt a templom, a kazettás mennyezetét is akkor újították fel. Most teljes pompájában látható a festett kazettás mennyezet is. Rövid látogatás után búcsút vettünk a kis idegenvezetőnktől, aki bizony még sokat tanulhatna anyukájától. Következő állomásunkra,  Csíksomlyóra robogtunk, Norbi szakszerű navigálásának köszönhetően kerültük ki Szereda központját. Mondhatjuk úgy is, hogy a kertek alatt vezényelte Ibit a kegytemplomhoz. Ragyogó, napsütéses idő volt. Jól esett a templom hűsítő falai közt megpihenni és elmondani egy imát, a Babba Mária színe előtt. Most is nagy volt a jövés-menés a templomban. Kint a templom előtti téren, az árnyas fák alatt, jól esett üldögélni, és egy hazai telefonálást lebonyolítani.

Következő úti célunk Csikszeredában a Mikó vár lett volna, melynek a közelében találtunk egy biztonságos parkolót is. A városon látszott, hogy a városnapokra készülődnek, színpadokat ácsoltak, forgalmat tereltek el, stb. Szerettük volna megnézni a várban levő Székely múzeumot, de a kapuban egy rendező mondta, hogy az emeleten található kiállító termekhez csak lépcsőn lehet felmenni, így a mi lehetőségeink nem adottak. Bosszúsan visszafordultunk. A vár előtti parkban érdeklődtünk, a sétáló utca megközelítésének lehetősége felől. Az első megszólított hölgy szóra sem érdemesített, valószínű román volt, a második segítőkészen elmagyarázta helyes útirányt.

A sétáló utcán a közlekedés kerekesszékkel kissé körülményes, mert eléggé elhasználódott a térkövezés, az utcában sehol egy árnyékot adó fa, csak az utcára kitelepült vendéglátósok reklám napernyői nyújtanak némi hűsítő árnyékot. A házak szépen rendbe vannak téve. Egy helyen letelepedtünk, ahol fagyit és sört fogyasztottunk. Jól esett ez az igazság. Itt is kolduló cigány csapat zavarta a beszélgetőket és az utcán sétálókat. Visszafelé menet a parkolóhoz, kis probléma adódott Norbi kocsijával, melyet az új kése segítségével sikerült helyrehozni.

Ismét útra keltűnk, az elterelések ellenére a navigátor műszer és Norbi kisegítette Ibit a városból. Utunk egyenesen és görbén, hegyen, völgyön át, Veress család udvarába vezetett Madarason. Nagyon örültek az érkezésünknek. Gyorsan asztalon termett itóka, sütemény, aztán a nagy gonddal készített étel. Kati nagyon finom kajával várt bennünket. Sokat beszélgettünk, Mesike az ajándékba kapott ruhában feszített. Nagyon örültek, hogy néhány órát náluk töltöttünk. Vacsora idejére már Bálintéknál voltunk. A többi vendég is szerencsésen, élményekkel gazdagodva érkezett vissza. Laci és Magdi ma a Hargitán járt.  Ildikó a holnapi, nagy szabású szekeres kirándulásról tájékoztatta a vendégeit. Alig vártuk a péntek reggelt!

Augusztus 5. péntek. Ildikó terve szerint nem gondolt korai indulást, hiszen az első állomásra egy esztenához, déli fejésre időzítette az érkezésünket. Ezért vendégek ráérősen ébredtek és készülődtek. A reggeli ételt is ráértünk jól megrágni, a pálinka köröket számolgatni, beszélgetni, mesélgetni az elmúlt napok élményeiből. Mert hát az volt bőven.

A kis Andriska baba cumival a szájban, láb lökdöső műanyag járgányával száguldozott az udvaron, valaminek minduntalan nekiütközve. Az első szekér már jó időben megérkezett, melyre Andriska köré tömörölő vendégek szálltak fel. Mi még várakoztunk, mert Robi nagy hangját még nem hallottuk szemben levő ház udvarából, aki a másik szekér vezérlését vállalta. Ő ma korán reggel Csikszeredába ment ügyeit intézni. Hála Istennek időben berobogott, s fia segítségével gyorsan befogta a frissen festett, új szekér elé lovait. Norbit két pallón könnyedén feltoltuk királyi helyére, saroglya elé. Előtte mi ketten Ibivel, előttünk Laci és Magdi foglalt helyet, míg a vezér ülésén Ildikó és Robi csücsült.

Így indultunk el, úttalan utakon zötykölődve a két vidám társaság, az esztena irányába, ki faluból. Nagyon melegen sütött napocska, a levegő is alig mozdult. A megelőző csapadékos napok következtében a Hargita csúcsait derengő pára ülte meg, a máskor haragoszöld fenyvesek kissé megfakultnak látszottak. Mindenki csodálattal, tágra nyílt szemmel nézte a távolban emelkedő hegyeket, a hegyek oldalán felkúszó fenyvesek sokaságát.

Az esztenához érve, láttuk a karámba terelt juhokat, kecskéket, a fenyő liget árnyékában pihenő csikókat, a vad, őrző, védő kutyákat és a malacaival rohangáló kocát. A látvány számunkra már ismerős volt, hiszen két éve már jártunk itt. Norbi most is a szekéren maradt, mert a legelő talaja, a terepviszonyok nem tették lehetővé kerekesszékkel való mozgását.

No, meg onnan fentről messzebb is látott, mint mi. Csak azt nem látta előre senki, és Ő sem, hogy hamarosan a többség szintjére fog kerülni, leszállni. Szállni szó szerint, a kerekesszék meg felette szaltózva érkezett a legelő fűvére. Én messzebbről láttam, hogy Robi az egyik kocsis, Norbi hóna alá nyúlva emeli, az Ibi által tartott „ ferrariba „ ,tolókocsijába. Rohantam vissza, látva a bajt, a balesetet. Amire odaértem, már a kocsijában ült, pólójáról, nadrágjáról porolta le a füvet és az ijedtséget. Szerinte, nem is volt ideje megijedni, olyan gyorsan történt minden. Az történt, meséli, hogy Robi meg akarta fordítani a szekeret a lejtős, gödrös terepen, a szekér megbillent, Norbi meg csak az oldalban támaszkodott és kipottyant az alacsony szekérből, le fűbe. Hála az Istennek, szerencsésen esett, nem történt semmi baja, egy karcolás sem volt rajta. A társaságból többen is segíteni akartak, jobban megrémültek, mint a Norbi.

Többen az ijedtségtől sápadtan élték át a történteket. Ibit és Ildikót viselte meg legjobban az esemény. Az ijedtségre, aztán vittem neki egy jó darab, friss ordát, mellyel megkínálták a vendégeket. Rövidesen elköszöntünk a pásztoroktól és nem kis viszontagságok árán, ha lehet, még rosszabb terepen, néha úton, leginkább toronyiránt haladva, jobb utat remélve, értünk arra a vidékre, ahol első Csikmadarasi utunk alkalmával, egy erdőszéli, a Madaras patak közvetlen közelében levő faházban töltöttünk felejthetetlen hetet. Innen már jó úton, a Madaras patak folyását követve érkeztünk meg, a fenyvesek ölelésébe épített vadleshez. Itt már egy madarasi nagyobb család ünnepelt, sütött, főzött, zene mellett vidáman voltak.

Ildikó a vendégei részére elmesélte a vad les történetét, mely többek közt a volt Román elnök és pártvezér, Csauseszku kedvelt medve vadász helye volt. Felmentünk kicsit az épület mögötti hegyoldalba a fák között, ahol a medvék etető helye volt. Az itt tartózkodásunk idejére Norbit is legurítottuk a magunkkal hozott deszkákon a kocsiról, mert a lovak nem maradtak nyugodtan, a bogarak bántották őket. Jobb volt neki is szilárd talajt érezni a talpa alatt.

Ildikó, hazulról hozott elemózsiát osztott a vendégeinek. A zsíros kenyeret mindenki szívesen fogyasztotta el, jól esett a vissza levő utolsó, de nem rövid útszakasz megtétele előtt, mely az általunk már ismert borvízforrásig tartott. Az út, most már „ zökkenő mentesen„ fogyott, bár a lovak, az emelkedőterepen, bizony többször is megállni, pihenni kényszerültek. Ez idő alatt Ildikó, az út menti erdőszélen, érett, finom vadmálna ágakat tördelt, és ezzel kényeztette kissé fáradó társaságot. Pedig az út csúcspontja még hátra volt. A célhoz közel, épp egy pihenőnél, Laji vezette Dácsia került el bennünket. Ilonkát és még egy segítő asszonyt, valamint egy cigányzenészt hoztak magukkal. Amikor a szekerek felértek a forráshoz, a tisztás közepére épített filagória alatt már szépen meg volt terítve két asztal. A pad kevés volt ennyi embernek, ezért két turnusban kajáltunk. A menü, pityókás gulyásleves volt, melyet hazulról hoztak fel az autó csomagtartójában, egy nagy üstben. Étvágyhozónak pálinkát kínált, Ildikó és Ilonka. Étkezés közben a cigány muzsikált, majd a pálinka jótékony hatására, Laji is beszállt a társaság mulattatásába. No, aztán lett is hangulat, nótázás, tánc, melyet Ilonka kezdeményezett, hogy még jobban essen a felszolgált étek. Andris baba is rettenetesen elemében volt, két felnőtt is kevés volt a felügyeletére. Hol a lovak közelébe akart menni, vagy az egyetlen tekintélyes méretű víztócsán rohangált keresztül, majd forrás kövezetéről kellett elkapni, nehogy lezuhanjon. Útközben, aludt egyet a kocsiderékban, most aztán kitett magáért. Majd elfelejtem, hogy mindenki azt hitte, ez már a vacsora volt. Így, mindenki 1-2 púpos tányér gulyást elköltött belőle. Norbi is második tányérral birkózott, mikor Ilonka bejelentette, hogy mire haza érünk, otthon töltött káposzta vár bennünket.

Norbi kezében megállt a kanál a hír hallatára és mérlegelte a helyzetet. Úgy döntött, hogy inkább a maradék fél tányér levest meghagyja, helyet hagy, 1-2 db töltött káposztának. Én rosszabbul jártam, és még többen is, mert pillanatnyilag egy gyűszűnyi pálinkának sem maradt hely, úgy jól laktam. Ibi is csak szörnyülködött: ennyit enni…! És mi lesz, ha haza érünk a faluba? Tette fel a költői kérdést.

Komótosan, cseppet sem rossz hangulatban kászálódtunk fel a kocsikra. A hazafelé vezető úton a cigány Robi mellett foglalt helyet és pillanatig sem sumákolt, végig hegedült és énekelt, megadva az alaphangulatot a szekereken utazó társaságnak, a 7-8 km.-es úton.

A faluba érve sem fogyott ki a nóta, mindenki rátett még egy lapáttal, volt min csodálkozni a kapukban, a hazatérő teheneket váró gazdáknak. Elég nagy feltűnést keltett jövetelünk, mert azért nem minden napos esemény Madarason sem, cigányzene kíséretében felvonuló, nótázó társaság. Lényeg az, hogy nem a tehenek érkeztek nótázva.

Eger vára utca 396számú házhoz érve, ahol a szállásunk volt, és a finom töltött káposzta várt, az udvaron folytatódott mulatás. Előkerült ismét a pálinka meg a sör, miközben feltálalták az asszonyok a beígért töltött káposztát.

Borzalmasak voltunk, látni kellett volna itthonról azt a zabálást! A legfinnyásabbak sem türtőztették magukat, úgy beleásták magukat a gasztronómiai élvezetbe, a házigazdáink nem kis örömére. Hogy lesz itt alvás az éjszaka? Pukkadásig túltömött gyomrunk, hogy enged pihenni? Sehogy, volt a válasz, majd rájárunk a maradékra, aztán majd csak megvirrad. Majd Drakula járkál az ágyunk körül töltött káposztás tállal, rémálmainkban, szólt valaki a másik asztaltól.

Nekünk mindenképen pihenni kell, mert reggel Lacival és Magdival ismét útnak vállunk. Ismét búcsúzni kell, ez rettenetes gondolat! Még este elköszöntünk Jenőtől, Erikától, Sárától, és a kis Ádámkától. Nagy nehezen álmot erőltettünk szemeinkre, de minduntalan a reggeli búcsúzás gyötörte az álomnak ellenszegülő tudatunkat.

Augusztus 6. szombat: Megvirradt az a nap is melyet egyikünk sem várt, de Norbi és Ibi szabadsága is a végéhez jár, no meg az útra szánt piszkos anyagiak is jócskán megcsappantak. Mindnyájan maradtunk volna még. Ez leginkább Norbi tekintetén látszott, s melyet nem is rejtett véka alá. Reggel, a megbeszélt időben Magdi és Laci is elkészültek, megkezdtük csomagjaink bepakolását a kocsikba. Nem volt most sem könnyebb, mint a böhönyei indulás előtt. Ildikó és Ilonka, a szokásos gondossággal terített és tálalta a búcsú reggelit az udvari filagória asztalára. Elkészültek a vendégeiknek szánt ajándékok, melyeknek újfent helyet kellett szorítani. Megittuk elköszönő pálinkát /már akinek szabad volt/, s csendben eszegettünk, nem igen nagy lelkesedéssel, bármilyen finom is volt. Laji barátunkon is látszott, hogy nem ilyen pillanatokat kedvel. Csak hosszas unszolás után fogta meg a kupicát.

Jó volt velük lenni, nagyon de nagyon rossz lesz elválni, ha igaz, csak egy évre is! Mert majd az itt töltött napok adnak témát, erőt, hitet, a mindennapi gondok, gyötrődések, elviseléséhez, a közelgő hideg téli esték adnak lehetőséget a jövő évi, újbóli találkozás tervezgetésére.

Abban a reményben búcsúztunk, hogy az Isten segedelmében bízva, jövőre, ha lehet, újból eljövünk, miközben könnyeinknek utat engedve, búcsúölelésre szántuk el magunkat. Nagy nehezen autóba szálltunk, s elindultunk Csikszereda felé, Székelyudvarhely érintésével Farkaslaka közbenső cél állomással, mint azt a navigációs készülék mondaná. Izgalommal szálltunk ki az üzletsor előtti parkolóban. Vajon elkészült-e Norbi részére megrendelt székely mellény? Illendő módon köszöntöttük az üzletvezető hölgyet, aki előtt már nem voltunk ismeretlenek. Szerencsénk volt, mert elkészült röpke egy hét alatt. Kifizettük az árát, mely meglepetésre csak egy ezressel került többe, mint az enyém, így a székely kalap mellé a mellény is meglett Norbinak. Megelégedettséggel szálltunk vissza a kocsiba és folytattuk az utat útitársainkkal együtt Szovátán, Szászrégenen át, fogyasztottuk az utat és nem utolsó sorban a benzint, Laci kocsija a gázolajat. Szászrégen után, a végtelennek tűnő Mezőségen átrobogva értük el Kolozsvárt. Itt sem időztünk, mert mielőbb Kőrösfőre szerettünk volna érni, kezdtünk éhesek lenni, meg hosszú utazás okozta fáradtságot, szerettük volna kipihenni. Mert, ugye holnap újabb megpróbáltatás vár ránk, hazáig megtenni még újabb 600 km-t.   

Kőrösfőn, hamar megtaláltuk a szálláshelyet. A fogadtatás nem volt olyan szívélyes, mint Székely földön, hisz csak átutazóknak számítottunk ezen a tájon, bár néhány napos itt létet, csavargást a környéken, Kalotaszegben is érdemes lenne. Tudjuk, hogy Erdély egyik gyöngyszemén csak átszaladni könnyelműség, hisz magyar lakta vidék és sok szép, élménnyel gazdagodhatnánk. Az itteni szálláshelyünkön is kaptunk belőle ízelítőt. Na majd jövőre, Isten segedelmével, jobban körül nézünk, ezt nem szabad kihagyni, néhány napot rá kell szentelni.

A presszó udvari teraszán, a napernyők alatt foglaltunk helyet, háziasszonyunk Erzsike javaslatára. Aki akart, ihatott jó hideg erdélyi sört, vagy üdítőt, persze a pálinka itt sem maradhatott el. Én, aki pálinkát egészben csak disznóvágás alkalmával iszom, bizony rendesen túlteljesítettem ez irányú szokásomat. A vacsora, grillen sült hús, sült krumpli, savanyuság és erdélyi specialitás, Mics mustárral került az asztalra. Az utóbbit én nem sokra tartom, de azért megkóstoltam. A véleményem most sem változott meg róla.

Jó volt kinyújtani a lábunkat, sétálhattunk, beszélgettünk, közben kortyolgattuk azt, amit kértünk. A fáradtság egyre jobban eluralkodott rajtunk, s alig vártuk, hogy lepihenhessünk, aludhassunk. Mi a jó helyünkre kerültünk, Magdiék más szobát kaptak, mint jövet, de elégedettek voltak.

Augusztus 7. vasárnap:

Ma sem tettem le szokásomról, korán keltem. Mire a ház népe is elő került, én már útra kész voltam, az udvaron járkáltam, nézelődtem. A kelő napocska, a hajnali esőt hozó felhők szakadozó párnácskája mögül próbálkozik szabadulni, bujkáló első sugaraival pásztázza a tájat, az ébredő falut. Nem lehetett kihagyni ezt a lehetőséget, fényképeket készítettem a szálláshelyűnkről, a közeli fatornyos református templomról. Az ébredőket sem kíméltem, hiszen csakhamar mindenki reggelizésre, illetve útra készen parádézott. A csomagokat kihordtuk a kocsiba, hogy később arra már ne legyen gond.

A reggeli jó és bőséges volt, csak a megszokott, reggeli tejjel nem tudtak szolgálni, így Norbinak elmaradt az Erdélyben megszokott tejcizés. Fizettünk és elköszöntünk a szimpatikus vendéglátóinktól azzal, hogy jövőre náluk szeretnénk ismét megszállni, mert nekünk megfelelőbb helyet nehéz volna találni. Behörpintettük kávénkat egy cigi kíséretében, és helyet foglaltunk a kocsiban. Ibi a változatosság kedvéért ismét a volán mögé telepedett, nagy sóhajtások közepette, nem is tudom miért!? Ja már tudom, mert mellette ül Norbi, a megbízható, fáradhatatlan, angyali türelmű navigátor. Nekem maradt a bal hátsó kerék. Ez sem rossz hely, de ilyen hosszú úton néha inkább gyalogolnék egy kicsit. Elindultunk, szépen a megszokott tempóval haladtunk. Ismét megmásztuk a Királyhágót. Ibi itt is nagyon ügyesen nyomta a pedált, sőt még Nagyváradon is profi módon kelt át. Az utolsó 100 Lejen még a határ előtti Mol. kútnál feltöltöttük a fogyó benzin készletet. 18,5 literrel majdnem tele is lett a tank.

A határon gyorsan átkeltünk, és a hazai környezetben Laci vezetésével róttuk a haza felé vezető utat. Telefonon tartottuk egymással a kapcsolatot, mert mind többször meg kellett állni egy kis pihenésre, megmozgatni elgémberedett testünket, szomjúságunkat oltani, vagy csipegetni valamit. Alig vártuk, hogy Kecskemét előtti Csalánosi csárdához érjünk. A nagy meleg nagyon megviselt bennünket, meg vágytunk már egy jó hideg sörre. Meglepetésre a csárda parkolójában alig volt szabad hely, de a vendéglő fedett udvari részén, találtunk szabad, könnyen megközelíthető asztalt, Norbi szempontjából is. Egy ideig telibe kapott a napocska áldott sugaraival, de mire kihozták a rendelt ebédet 1 óra is eltelt, a nap is megkönyörült rajtunk és hol a vándorló felhők, és az udvart szegéjező fák mögé bújva csillapította a hőséget. Felszolgált ebéddel most sem tudtunk mindannyian megbirkózni, a maradékot most is elhoztuk, csak a sörrel. Fizettünk és kocsiba szálltunk. Pedig de jó lett volna egy órácskát szundítani, főleg Ibire lett volna jó hatással. A már jól ismert úton folytattuk a végtelennek tűnő megpróbáltatást hazafelé.

Solt után, átkeltük a Dunán, Cece környékén megcsodáltuk az út mellé kirakott sok dinnyét, de csak szigorúan menet közben, pedig de jólesett volna egy kis dinnyét enni és pihenni egy kicsit. A következő tervezett megállónk a pincehelyi Mol benzinkút parkolója volt, ahol egy lottó nyeremény örömével kászálódtunk ki az autóból, rogyadozó lábakkal.

A kis presszóban kávét és sört, üdítőt vettünk és fogyasztottunk, és ki-ki wc. használat után, meg sem álltunk Böhönyéig.

A határátkelés után, Ibi telefonált Dodának, hogy a fiukat jó hideg sörrel várja, mert az első utunk hozzájuk fog vezetni. Kérésünk meghallgatásra talált, és porosodó vesénk, néhány korty után ismét normálisan kezdett működni. A kis sétától a kocsi körül, térdeimet elhagyta az úton végig gyötrő fájdalom.

Nos hát, ez lenne rövid története írásban 2011. július 28 - tól , augusztus 7-ig tartó erdélyi utunknak. Rengeteg élményben volt részünk, melyet életszerűen leírni lehetetlen. Ennek részesének kell lenni, át kell élni, mert anélkül, hogy személyesen ismerhessük meg Ilonkákat, Ildikókat, Sárákat, Lajikat, csak ott Erdélyben lehet igazán.

Vár bennünket a Királyhágó, Kalotaszeg, a Görgényi havasok, vár a magyarok szent hegye a Hargita, a Gyimesek mesébe illő tájai, és meleg szívű Csángó magyarjai, és minden, ami székely és magyar!