Cikkek

Többen az ijedtségtől sápadtan élték át a történteket. Ibit és Ildikót viselte meg legjobban az esemény. Az ijedtségre, aztán vittem neki egy jó darab, friss ordát, mellyel megkínálták a vendégeket. Rövidesen elköszöntünk a pásztoroktól és nem kis viszontagságok árán, ha lehet, még rosszabb terepen, néha úton, leginkább toronyiránt haladva, jobb utat remélve, értünk arra a vidékre, ahol első Csikmadarasi utunk alkalmával, egy erdőszéli, a Madaras patak közvetlen közelében levő faházban töltöttünk felejthetetlen hetet. Innen már jó úton, a Madaras patak folyását követve érkeztünk meg, a fenyvesek ölelésébe épített vadleshez. Itt már egy madarasi nagyobb család ünnepelt, sütött, főzött, zene mellett vidáman voltak.

Ildikó a vendégei részére elmesélte a vad les történetét, mely többek közt a volt Román elnök és pártvezér, Csauseszku kedvelt medve vadász helye volt. Felmentünk kicsit az épület mögötti hegyoldalba a fák között, ahol a medvék etető helye volt. Az itt tartózkodásunk idejére Norbit is legurítottuk a magunkkal hozott deszkákon a kocsiról, mert a lovak nem maradtak nyugodtan, a bogarak bántották őket. Jobb volt neki is szilárd talajt érezni a talpa alatt.

Ildikó, hazulról hozott elemózsiát osztott a vendégeinek. A zsíros kenyeret mindenki szívesen fogyasztotta el, jól esett a vissza levő utolsó, de nem rövid útszakasz megtétele előtt, mely az általunk már ismert borvízforrásig tartott. Az út, most már „ zökkenő mentesen„ fogyott, bár a lovak, az emelkedőterepen, bizony többször is megállni, pihenni kényszerültek. Ez idő alatt Ildikó, az út menti erdőszélen, érett, finom vadmálna ágakat tördelt, és ezzel kényeztette kissé fáradó társaságot. Pedig az út csúcspontja még hátra volt. A célhoz közel, épp egy pihenőnél, Laji vezette Dácsia került el bennünket. Ilonkát és még egy segítő asszonyt, valamint egy cigányzenészt hoztak magukkal. Amikor a szekerek felértek a forráshoz, a tisztás közepére épített filagória alatt már szépen meg volt terítve két asztal. A pad kevés volt ennyi embernek, ezért két turnusban kajáltunk. A menü, pityókás gulyásleves volt, melyet hazulról hoztak fel az autó csomagtartójában, egy nagy üstben. Étvágyhozónak pálinkát kínált, Ildikó és Ilonka. Étkezés közben a cigány muzsikált, majd a pálinka jótékony hatására, Laji is beszállt a társaság mulattatásába. No, aztán lett is hangulat, nótázás, tánc, melyet Ilonka kezdeményezett, hogy még jobban essen a felszolgált étek. Andris baba is rettenetesen elemében volt, két felnőtt is kevés volt a felügyeletére. Hol a lovak közelébe akart menni, vagy az egyetlen tekintélyes méretű víztócsán rohangált keresztül, majd forrás kövezetéről kellett elkapni, nehogy lezuhanjon. Útközben, aludt egyet a kocsiderékban, most aztán kitett magáért. Majd elfelejtem, hogy mindenki azt hitte, ez már a vacsora volt. Így, mindenki 1-2 púpos tányér gulyást elköltött belőle. Norbi is második tányérral birkózott, mikor Ilonka bejelentette, hogy mire haza érünk, otthon töltött káposzta vár bennünket.

Norbi kezében megállt a kanál a hír hallatára és mérlegelte a helyzetet. Úgy döntött, hogy inkább a maradék fél tányér levest meghagyja, helyet hagy, 1-2 db töltött káposztának. Én rosszabbul jártam, és még többen is, mert pillanatnyilag egy gyűszűnyi pálinkának sem maradt hely, úgy jól laktam. Ibi is csak szörnyülködött: ennyit enni…! És mi lesz, ha haza érünk a faluba? Tette fel a költői kérdést.

Komótosan, cseppet sem rossz hangulatban kászálódtunk fel a kocsikra. A hazafelé vezető úton a cigány Robi mellett foglalt helyet és pillanatig sem sumákolt, végig hegedült és énekelt, megadva az alaphangulatot a szekereken utazó társaságnak, a 7-8 km.-es úton.

A faluba érve sem fogyott ki a nóta, mindenki rátett még egy lapáttal, volt min csodálkozni a kapukban, a hazatérő teheneket váró gazdáknak. Elég nagy feltűnést keltett jövetelünk, mert azért nem minden napos esemény Madarason sem, cigányzene kíséretében felvonuló, nótázó társaság. Lényeg az, hogy nem a tehenek érkeztek nótázva.

Eger vára utca 396számú házhoz érve, ahol a szállásunk volt, és a finom töltött káposzta várt, az udvaron folytatódott mulatás. Előkerült ismét a pálinka meg a sör, miközben feltálalták az asszonyok a beígért töltött káposztát.

Borzalmasak voltunk, látni kellett volna itthonról azt a zabálást! A legfinnyásabbak sem türtőztették magukat, úgy beleásták magukat a gasztronómiai élvezetbe, a házigazdáink nem kis örömére. Hogy lesz itt alvás az éjszaka? Pukkadásig túltömött gyomrunk, hogy enged pihenni? Sehogy, volt a válasz, majd rájárunk a maradékra, aztán majd csak megvirrad. Majd Drakula járkál az ágyunk körül töltött káposztás tállal, rémálmainkban, szólt valaki a másik asztaltól.

Nekünk mindenképen pihenni kell, mert reggel Lacival és Magdival ismét útnak vállunk. Ismét búcsúzni kell, ez rettenetes gondolat! Még este elköszöntünk Jenőtől, Erikától, Sárától, és a kis Ádámkától. Nagy nehezen álmot erőltettünk szemeinkre, de minduntalan a reggeli búcsúzás gyötörte az álomnak ellenszegülő tudatunkat.

Augusztus 6. szombat: Megvirradt az a nap is melyet egyikünk sem várt, de Norbi és Ibi szabadsága is a végéhez jár, no meg az útra szánt piszkos anyagiak is jócskán megcsappantak. Mindnyájan maradtunk volna még. Ez leginkább Norbi tekintetén látszott, s melyet nem is rejtett véka alá. Reggel, a megbeszélt időben Magdi és Laci is elkészültek, megkezdtük csomagjaink bepakolását a kocsikba. Nem volt most sem könnyebb, mint a böhönyei indulás előtt. Ildikó és Ilonka, a szokásos gondossággal terített és tálalta a búcsú reggelit az udvari filagória asztalára. Elkészültek a vendégeiknek szánt ajándékok, melyeknek újfent helyet kellett szorítani. Megittuk elköszönő pálinkát /már akinek szabad volt/, s csendben eszegettünk, nem igen nagy lelkesedéssel, bármilyen finom is volt. Laji barátunkon is látszott, hogy nem ilyen pillanatokat kedvel. Csak hosszas unszolás után fogta meg a kupicát.

Jó volt velük lenni, nagyon de nagyon rossz lesz elválni, ha igaz, csak egy évre is! Mert majd az itt töltött napok adnak témát, erőt, hitet, a mindennapi gondok, gyötrődések, elviseléséhez, a közelgő hideg téli esték adnak lehetőséget a jövő évi, újbóli találkozás tervezgetésére.

Abban a reményben búcsúztunk, hogy az Isten segedelmében bízva, jövőre, ha lehet, újból eljövünk, miközben könnyeinknek utat engedve, búcsúölelésre szántuk el magunkat. Nagy nehezen autóba szálltunk, s elindultunk Csikszereda felé, Székelyudvarhely érintésével Farkaslaka közbenső cél állomással, mint azt a navigációs készülék mondaná. Izgalommal szálltunk ki az üzletsor előtti parkolóban. Vajon elkészült-e Norbi részére megrendelt székely mellény? Illendő módon köszöntöttük az üzletvezető hölgyet, aki előtt már nem voltunk ismeretlenek. Szerencsénk volt, mert elkészült röpke egy hét alatt. Kifizettük az árát, mely meglepetésre csak egy ezressel került többe, mint az enyém, így a székely kalap mellé a mellény is meglett Norbinak. Megelégedettséggel szálltunk vissza a kocsiba és folytattuk az utat útitársainkkal együtt Szovátán, Szászrégenen át, fogyasztottuk az utat és nem utolsó sorban a benzint, Laci kocsija a gázolajat. Szászrégen után, a végtelennek tűnő Mezőségen átrobogva értük el Kolozsvárt. Itt sem időztünk, mert mielőbb Kőrösfőre szerettünk volna érni, kezdtünk éhesek lenni, meg hosszú utazás okozta fáradtságot, szerettük volna kipihenni. Mert, ugye holnap újabb megpróbáltatás vár ránk, hazáig megtenni még újabb 600 km-t.   

Kőrösfőn, hamar megtaláltuk a szálláshelyet. A fogadtatás nem volt olyan szívélyes, mint Székely földön, hisz csak átutazóknak számítottunk ezen a tájon, bár néhány napos itt létet, csavargást a környéken, Kalotaszegben is érdemes lenne. Tudjuk, hogy Erdély egyik gyöngyszemén csak átszaladni könnyelműség, hisz magyar lakta vidék és sok szép, élménnyel gazdagodhatnánk. Az itteni szálláshelyünkön is kaptunk belőle ízelítőt. Na majd jövőre, Isten segedelmével, jobban körül nézünk, ezt nem szabad kihagyni, néhány napot rá kell szentelni.

A presszó udvari teraszán, a napernyők alatt foglaltunk helyet, háziasszonyunk Erzsike javaslatára. Aki akart, ihatott jó hideg erdélyi sört, vagy üdítőt, persze a pálinka itt sem maradhatott el. Én, aki pálinkát egészben csak disznóvágás alkalmával iszom, bizony rendesen túlteljesítettem ez irányú szokásomat. A vacsora, grillen sült hús, sült krumpli, savanyuság és erdélyi specialitás, Mics mustárral került az asztalra. Az utóbbit én nem sokra tartom, de azért megkóstoltam. A véleményem most sem változott meg róla.

Jó volt kinyújtani a lábunkat, sétálhattunk, beszélgettünk, közben kortyolgattuk azt, amit kértünk. A fáradtság egyre jobban eluralkodott rajtunk, s alig vártuk, hogy lepihenhessünk, aludhassunk. Mi a jó helyünkre kerültünk, Magdiék más szobát kaptak, mint jövet, de elégedettek voltak.

• < Prev
• Next >