Cikkek

A faluból kijövet megálltunk a már említett székely kapunál. Lefotóztuk és a közelben találtunk egy 1917- évben épített, festett, gyönyörű székely kaput is egy magán porta bejáratánál. Ezeket is lefényképeztük és már indultunk tovább Zeteváralja felé. A falut a víztározó felől közelítettük meg. Ismerős helyen jártunk. Megálltunk a katolikus templomnál, melyhez egy vendégház is tartozik. Itt voltunk elszállásolva több napra 1995 októberében az első erdélyi utunk alkalmával, ahol Mátyás Gábor plébános úr és családja vendégszeretetét élveztük. Azóta sokat szépült a vendégház és környéke. Az akkori új templom, ma már rendelkezik harangtoronnyal és itt Székelyföldön elengedhetetlen székely kapu, köszönti a híveket és az átutazó turistákat, vendégeket. Innen tovább haladtunk Zetelakán keresztül, Székelyudvarhelyi megállóval, kis városnézésre és pénzváltót keresni. Megnéztük a város főterét, a régi műemlék házakat, melyek igazán szépek, és a park szobrait, emlékművét. Még megnéztük a főtér folytatásában létrehozott szobor parkot, melyet néhány éve avattak fel.

Itt az árnyékos fák alatt kicsit megpihentünk. Tovább utaztunk Csikszeredába, de itt csak tankoltunk a Mol. kútnál és folytattuk az utat haza Csikmadarasra.

Még nem mondtam de fontos, hogy Gyergyótól – Szeredáig, főleg a közbeeső településeken útépítés lassította a közlekedést. Ezt mindennap el kellett viselni. Magdiéknak megígértük, ha visszaérünk Madarasra, kivisszük őket arra a helyre, ahol az első Madarasi tartózkodásunk alkalmával laktunk. Ezt a kis kirándulást ráadásnak szántuk, mai túra megkoronázásaként. Sajnos már az út eleje borzalmas volt, rengeteg kátyú tarkította a poros, murvás utat. Becslésem szerint háromszor annyi időt vett igénybe a kiút, mint amikor legutóbb jártunk erre. Nagyon kellett vigyázni a kocsikra a mély gödrök miatt. Útitársainknak sem okozott maradandó élményt ez a kis plusz kirándulás. Nagyon sajnálom, mi sem így képzeltük el! Vacsorára az összes vendég megérkezett, így nem volt akadálya, Ilonka csodás ízű vacsorájának elfogyasztásának.

Augusztus 4. csütörtök: A ma reggeli ébredés számomra úgy sikerült, mint tegnap. 6 óra előtt már kiborotválkozva, készen az újabb útra, sétálgattam az udvaron. Ibi is felébredt, természetesen Norbi sem maradt tovább ágyban. Ibiről és Magdiról készült egy pompás pizsamás kép, amint próbálnak felébredni, az ágy vonzásától szabadulni. A reggeli étkezésre természetesen az összes vendég elő botorkált, kissé fázósan. A reggelek bizony itt Erdélyben hűvösek, ezért aki tehette gyorsan lecsúsztatott egy kupica pálinkát. A kettő és fél éves Andriska baba már korán reggel formában volt, kergette az udvaron a macskát, majd jött velem pipiket és bú- böccét nézni.

Reggeli után ki-ki a tervezett programjához készülődött. Mi, ma először csikdelnei puszta templomot néztük meg, melyet természetesen várfal vesz körbe. A szomszédba lakó kis lány tette lehetővé, hogy bemehessünk, és ismét megcsodáljuk a gyönyörű szárnyas oltárt. Két éve, ott jártunkkor, tatarozás alatt állt a templom, a kazettás mennyezetét is akkor újították fel. Most teljes pompájában látható a festett kazettás mennyezet is. Rövid látogatás után búcsút vettünk a kis idegenvezetőnktől, aki bizony még sokat tanulhatna anyukájától. Következő állomásunkra,  Csíksomlyóra robogtunk, Norbi szakszerű navigálásának köszönhetően kerültük ki Szereda központját. Mondhatjuk úgy is, hogy a kertek alatt vezényelte Ibit a kegytemplomhoz. Ragyogó, napsütéses idő volt. Jól esett a templom hűsítő falai közt megpihenni és elmondani egy imát, a Babba Mária színe előtt. Most is nagy volt a jövés-menés a templomban. Kint a templom előtti téren, az árnyas fák alatt, jól esett üldögélni, és egy hazai telefonálást lebonyolítani.

Következő úti célunk Csikszeredában a Mikó vár lett volna, melynek a közelében találtunk egy biztonságos parkolót is. A városon látszott, hogy a városnapokra készülődnek, színpadokat ácsoltak, forgalmat tereltek el, stb. Szerettük volna megnézni a várban levő Székely múzeumot, de a kapuban egy rendező mondta, hogy az emeleten található kiállító termekhez csak lépcsőn lehet felmenni, így a mi lehetőségeink nem adottak. Bosszúsan visszafordultunk. A vár előtti parkban érdeklődtünk, a sétáló utca megközelítésének lehetősége felől. Az első megszólított hölgy szóra sem érdemesített, valószínű román volt, a második segítőkészen elmagyarázta helyes útirányt.

A sétáló utcán a közlekedés kerekesszékkel kissé körülményes, mert eléggé elhasználódott a térkövezés, az utcában sehol egy árnyékot adó fa, csak az utcára kitelepült vendéglátósok reklám napernyői nyújtanak némi hűsítő árnyékot. A házak szépen rendbe vannak téve. Egy helyen letelepedtünk, ahol fagyit és sört fogyasztottunk. Jól esett ez az igazság. Itt is kolduló cigány csapat zavarta a beszélgetőket és az utcán sétálókat. Visszafelé menet a parkolóhoz, kis probléma adódott Norbi kocsijával, melyet az új kése segítségével sikerült helyrehozni.

Ismét útra keltűnk, az elterelések ellenére a navigátor műszer és Norbi kisegítette Ibit a városból. Utunk egyenesen és görbén, hegyen, völgyön át, Veress család udvarába vezetett Madarason. Nagyon örültek az érkezésünknek. Gyorsan asztalon termett itóka, sütemény, aztán a nagy gonddal készített étel. Kati nagyon finom kajával várt bennünket. Sokat beszélgettünk, Mesike az ajándékba kapott ruhában feszített. Nagyon örültek, hogy néhány órát náluk töltöttünk. Vacsora idejére már Bálintéknál voltunk. A többi vendég is szerencsésen, élményekkel gazdagodva érkezett vissza. Laci és Magdi ma a Hargitán járt.  Ildikó a holnapi, nagy szabású szekeres kirándulásról tájékoztatta a vendégeit. Alig vártuk a péntek reggelt!

Augusztus 5. péntek. Ildikó terve szerint nem gondolt korai indulást, hiszen az első állomásra egy esztenához, déli fejésre időzítette az érkezésünket. Ezért vendégek ráérősen ébredtek és készülődtek. A reggeli ételt is ráértünk jól megrágni, a pálinka köröket számolgatni, beszélgetni, mesélgetni az elmúlt napok élményeiből. Mert hát az volt bőven.

A kis Andriska baba cumival a szájban, láb lökdöső műanyag járgányával száguldozott az udvaron, valaminek minduntalan nekiütközve. Az első szekér már jó időben megérkezett, melyre Andriska köré tömörölő vendégek szálltak fel. Mi még várakoztunk, mert Robi nagy hangját még nem hallottuk szemben levő ház udvarából, aki a másik szekér vezérlését vállalta. Ő ma korán reggel Csikszeredába ment ügyeit intézni. Hála Istennek időben berobogott, s fia segítségével gyorsan befogta a frissen festett, új szekér elé lovait. Norbit két pallón könnyedén feltoltuk királyi helyére, saroglya elé. Előtte mi ketten Ibivel, előttünk Laci és Magdi foglalt helyet, míg a vezér ülésén Ildikó és Robi csücsült.

Így indultunk el, úttalan utakon zötykölődve a két vidám társaság, az esztena irányába, ki faluból. Nagyon melegen sütött napocska, a levegő is alig mozdult. A megelőző csapadékos napok következtében a Hargita csúcsait derengő pára ülte meg, a máskor haragoszöld fenyvesek kissé megfakultnak látszottak. Mindenki csodálattal, tágra nyílt szemmel nézte a távolban emelkedő hegyeket, a hegyek oldalán felkúszó fenyvesek sokaságát.

Az esztenához érve, láttuk a karámba terelt juhokat, kecskéket, a fenyő liget árnyékában pihenő csikókat, a vad, őrző, védő kutyákat és a malacaival rohangáló kocát. A látvány számunkra már ismerős volt, hiszen két éve már jártunk itt. Norbi most is a szekéren maradt, mert a legelő talaja, a terepviszonyok nem tették lehetővé kerekesszékkel való mozgását.

No, meg onnan fentről messzebb is látott, mint mi. Csak azt nem látta előre senki, és Ő sem, hogy hamarosan a többség szintjére fog kerülni, leszállni. Szállni szó szerint, a kerekesszék meg felette szaltózva érkezett a legelő fűvére. Én messzebbről láttam, hogy Robi az egyik kocsis, Norbi hóna alá nyúlva emeli, az Ibi által tartott „ ferrariba „ ,tolókocsijába. Rohantam vissza, látva a bajt, a balesetet. Amire odaértem, már a kocsijában ült, pólójáról, nadrágjáról porolta le a füvet és az ijedtséget. Szerinte, nem is volt ideje megijedni, olyan gyorsan történt minden. Az történt, meséli, hogy Robi meg akarta fordítani a szekeret a lejtős, gödrös terepen, a szekér megbillent, Norbi meg csak az oldalban támaszkodott és kipottyant az alacsony szekérből, le fűbe. Hála az Istennek, szerencsésen esett, nem történt semmi baja, egy karcolás sem volt rajta. A társaságból többen is segíteni akartak, jobban megrémültek, mint a Norbi.

• < Prev
• Next >