Beszámoló eseményeinkről
Ez történt Böhönyén 2025. évben
2025. december 7.

2025. október 22.
Emlékünnepség a német - magyar katonai temetőben
2025. Október 13-24. között tartózkodtak községünkben a Magyar Honvédség 5. Területvédelmi ezredének magyar, valamint a Beelitz városából érkezett 172. Logisztikai zászlóalj német katonái azzal a céllal, hogy az idei évben is rendbe tegyék, gondozzák a böhönyei német-magyar katonai temetőt.
A munkálatok befejezését követően került sor október 22-én a zárórendezvényre, az emlékünnepségre.
A rendezvényen a megjelenteket német és magyar nyelven is köszöntötte Kovács Imre a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja.
Ezt követően beszédet mondott községünk polgármestere Zsoldos Márta Piroska, Christoph Wickner törzsőrmester és Kis-Bús Károly ezredparancsnok.
Az elhunytakról megemlékezett Christoph Wickner törzsőrmester, Pfeifer Mónika főtörzsőrmester.
A beszédeket követően Székely Attila református tábori lelkész mondott állást, majd pedig sor került a koszorúzásra is.
Az eseményt a kaposvári "Obsitos" dalkar előadása tette még ünnepélyesebbé.
Az eseményről készült fotók megtekinthetőek itt: https://bohonye.hu/?galeria_mappa=122
Önkormányzati gyermektábor
2025. augusztus 4. - 7.
Egyesületeink hírei - Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület
2025. július 26. - Vése
2025. augusztus 4. - Nagyszakácsi
Egyesületünk az elmúlt időszakban aktívan részt vett különféle közösségi és hagyományőrző eseményeken – élményekkel, díjakkal és jó hangulattal gazdagodva!
Július 26-án ott voltunk a XXII. Országos Kovácstalálkozón ahol Hagyományőrző tűzoltóversenyt és idén előszőr Tűzoltó Pikniket rendeztek. A hangulat füstösen jó volt – nemcsak a parázs miatt!
Csevapcsicsa és Hamburger készült a tárcsán és sokan megkóstolták a finomságokat, amiket mi sütöttünk.
Augusztus 2-án sem unatkoztunk: a nagyszakácsi Turizmusbarát Polgármesterek Napján is képviselte csapatunk az Egyesületünket és Településünket! Részt vettünk az Amatőr Pogácsasütő versenyen, ahol kétféle különlegességet készítettünk: egy Parázsos pogácsát – tűzoltók módjára és egy túrós változatot is. ![]()
![]()
Nagy büszkeségünkre Balogh-Peti Eszter a pogácsaszaggató versenyen 2. helyezést ért el! ![]()
De ez még nem minden: a Polgármesterek kedvenc ételeinek főzőversenyére Palóclevest, kapros húsgombócossal gazagon készítettünk , amely különdíjban részesült – nagy öröm számunkra!
A nap második felében Böhönye-Terebezdpusztán jártunk, ahol támogatónk, a Claessens-Group 30 éves jubileumi családi napját tartotta. Két tűzoltóautóval és egy "gyerek-szerrel" vonultunk ki, hogy kicsik és nagyok is élvezhessék a tűzoltós élményt!




2025. július 19.
Illés - napi búcsú és falunap
Az eseményen készült fotók megtekinthetőek itt:
2025. július 2.
2025. július 2-án kinyitotta kapuit a vásárlók és az eladók előtt a Böhönyei Piactér.




2025. június 28.
Böhönye Község Önkormányzata is részt vett a Somogy Vármegyei Kormányhivatal által szerevett Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásáron, melyet 2025. június 28-án szombaton rendeztek meg Somogyváron.
https://www.sonline.hu/helyi-kozelet/2025/06/vasarban-arultak-somogy-kincseit
Galériánk megtekinthető itt: https://bohonye.hu/szerkesztes/?galeria_mappa=117
2025. június 27.
Habparty Böhönyén ![]()
![]()
A héten,napközis tábort tartott a böhönyei Festetics Pál Általànos Iskola 24 alsós tanuló részvételével.
A pénteki napon habparty-t szerveztt számukra a Böhönyei Önkormányzati Tűzoltóság.
A gyermekek a nagy hőségben felfrissültek és nagy örömmel mártóztak meg a habokban.
Köszönjük szépen a különleges programot!



2025. június 6.
Június 6-án, pénteken Májusfa kitáncolást és kerti partit, sütögetést tartottak az óvoda udvarán. A szép időben sokan eljöttek, hogy együtt tölthessék a délutánt és közösen elevenítsék fel ezt a szép magyar hagyományt.


2025. május 31.
Települési gyermeknapot tartott Böhönye Község Önkormányzata, melyen sok értékes program várta a gyermekeket.
Első alkalommal került megrendezésre Böhönyén, az egészséges életmódra nevelés jegyében a Kengyelfutó Gyalogkakukk futóverseny, melyen közel 70 fő vette részt a legkisebbektől a "legnagyobbakig". Légvár és lánckörhinta várta a gyermekeket, emlyeket ingyenesen vehettek igénybe. A széleskörülő összefogással megvalósult rendezvényen számos civil szervezet, intézmény és magánszemély részt vett segítőként, támogatóként.
Köszönjük munkájukat, s a felajánlott támogatásokat, apró ajándékokat.
Támogatóink voltak:
Benedek Generál Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Böhönye Község Önkormányzata
Böhönyei Községi Könyvtár és Művelődési ház
Böhönyei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
Kommunális Csoport
Böhönyei Nyugdíjas Klub
Böhönyéért Egyesület
Csillagösvény Egyesület
Böhönyei Polgárőr Egyesület
Böhönye Községi Sportegyesület
Borbarát Kör, Böhönyei Rendőrőrs
Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Önkormányzati Tűzoltóság Böhönye
Szociális Alapszolgáltató Központ
Böhönye és Vidéke Mentőalapítvány
Marcali Mentők
Marcali Egészségfejlesztő és Prevenciós Iroda
Leopold Judit
Miki és Zsuli Üzlete
Tündi és Rómeó Market
Buruian Péter
Veszprémi Beáta
Galériánk megtekintethető itt:
2025. május 20.
A Böhönyei Gézengúz Óvoda és Bóbita Bölcsőde második alkalommal nyerte el a Zöld Óvoda címet.
A címátadó rendezvényre 2025. május 6-án került sor Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium Pénztártermében.
Intézményünk nevelőtestülete elkötelezett a gyermekek környezettudatos magatartásának kialakításában, éppen ezért a mindennapjainkat áthatja a környezettudatosságra, a természet szeretetére való nevelés. Az elmúlt évek során számos rendezvény, illetve beruházás kapcsolódott az egészséges életmódra neveléshez, valamint a környezetvédelemhez. A jövőben is szeretnénk ezt a szemléletformálást folytatni nevelőmunkánk során.
Takács Orsolya, intézményvezető

2025. május 13.
Országos bringás reggeli program
Böhönye Község Önkormányzata minden évben benevez az oszágos bringásreggeli programra, melynek célja, hogy az egészséges életmódra terelje rá a figyelmet, azon belül is a kerékpáros közlekedésre. Aznap a munkába biciklivel indulóknak egészséges útravalót oszatnak ki. Böhönye Község Önkormányzata a Kerékpáros Szövetséggel partnerségben, a Böhönyei Gézengúz Óvoda és Bóbita Bölcsőde dolgozóinak segítségével valósította meg a programot: reggel gyümölcsöt, egsézséges harapnivalót osztottak a településen biciklivel közlekedőknek.



Fotók: Takács Orsolya, intézményvezető
Böhönyei Gézengúz Óvoda és Bóbita Bölcsőde
2025. tavasz
Töretlen a sikere a helyi futballcsapatnak, a csapat a bajnoki címért küzd.

26 meccs 101 rúgott gól ![]()
Kéthely SE ![]()
![]()
![]()
Böhönye KSE ![]()
Gólszerzőink:
Farkas Tamás ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Márton Roland ![]()
Ruzsics Dániel ![]()
Komáromi Márk ![]()
Hajrá Böhönye

2025. május 4.
Szent Flórián napi megemlékezést tartottak a Böhönyei Önkormányzati Tűzoltóság dolgozói

Többen vehettek át elismerést az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai közül a
Somogy Vármegyei Szent Flórián Önkéntes Tűzoltónapon
Büszkeséggel osztjuk meg, hogy a Somogy Vármegyei Szent Flórián Önkéntes Tűzoltónapon a böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület több tagja is elismerésben részesült ![]()
Szita Ferenc elnyerte „Az Év Somogyi Önkéntes Tűzoltója” címet! Kimagasló szolgálata, elhivatottsága, sportteljesítményei és közösségi munkája példaértékű – nemcsak Böhönyén, hanem a Csurgói Önkormányzati Tűzoltóságon végzett munkája is hozzájárult ehhez a megtisztelő elismeréshez.
Kemény Ambrus önzetlen támogatásáért részesült tárgyjutalomban – számítástechnikai eszközökkel segítette a megye önkéntes tűzoltóegyesületeit.
Mencseli Imre a 2024-es dunai árvízvédekezés során tanúsított helytállásáért vehette át a Rendkívüli Helytállásért – Árvízvédelem Érdemjelet.
Szolgálati elismerésben részesültek:
• Kopácsi Zsolt – 20 év szolgálatért
• Mencseli Imre és Nagy László parancsnok – 25 év szolgálatért a Magyar Tűzoltó Szövetség Szolgálati Érdemérmével és oklevéllel!
Szívből gratulálunk minden díjazott tagunknak! Büszkék vagyunk rátok, és köszönjük áldozatos munkátokat, elhivatottságotokat! ![]()
2025. április 25.
Testvértelepülési látogatást tett a böhönyei küldöttség Sokolovácra
Sokolovac testvértelepülésen járt küldöttségünk a pénteki napon, ahol egy kultúrház átadási ünnepségen vettek részt.
Az önkormányzat napja alkalmából számos helyi lakos és vendég gyűlt össze az újonnan megnyílt Lepavinai Művelődési Házban, akiket Vlado Bakšaj polgármester és társai köszöntöttek.
Az új művelődési házat - mely 580 négyzetméteren terül el - több civil szervezet és helyi intézmény fogja rendszeresen használni.
Az átadó ünnepségen a Lepavina Nőszövetség nevében jelképesen Jandroković Anita vette át a tér kulcsait.
Gratulálunk testvértelepülésünknek a fejlesztéshez!



Fotók: drava.info
2025. április 24.
Átadták Böhönyén a termelői piacot
2025. április 24-én csütörtökön felavatásra került a Böhönyei Piactér és az új, fúrt ivóvízkút.
Pályázati forrásból, a kormány támogatásából megvalósult szűk egy év alatt készült el a piac beruházásunk, melynek nyitása az engedélyek birtokában legkorábban május közepétől várható.


2025. április 15.
A Festetics Pál Általános Iskola és AMI III.-IV. korcsoportos leány labdarúgó csapata a Vármegyei Labdarúgó Diákolimpián vett részt, ahol az első helyezést érték el.
Így a lányok továbbjutottak az Országos Diákolimpiára.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

2025. április 9.
Irodalmi Kávéház a Községi Könyvtár és Művelődési Házban
A költészet napja alkalmából a helyi írók és költők részvételével Irodalmi Kávéházat tartott Böhönye Község Önkormányzata a Községi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében.

Helyi költőink, íróink

2025. március 16.
26. alkalommal rendeztek borversenyt és borászbált a Böhönyei Borbarát Kör tagjai
Összesen 124 bort hoztak bírálatra a gazdák, 17 bor érkezett Horvátországból is. Szakavatott zsűri bírálta a borokat. Valamennyi borász oklevelet kapott, serleggel ismerték el a legjobb nedűket.

2025. március 14.
2025. március 14-én délután tisztelettel és kegyelettel emlékeztünk 1848. március 15-e hőseire.
Az ünnepi műsorban közreműködött a Böhönyei Festetics Pál Általános Iskola 6. osztályos tanulócsoportja, valamint a Böhönyei Dalkör.
Ünnepi beszédet mondott Csikvári Tamás képviselő úr.






Testvértelepülési látogatáson Gyimesközéplokon
A „2024. évi Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása” című pályázati kiírásra beadott, TTP-KP-1-2024/1-000280 számú, Testvértelepülési programok támogatása című nyertes pályázatnak köszönhetően Böhönye 15 fős küldöttsége és képviselő-testülete az erdélyi testvértelepülésünkre Gyimesközéplokra látogathatott el 2025. március 6 - 8. között, hogy a testvértelepülési kapcsolatot szorosabbá tegye.
A küldöttség tagjai maradandó élményeket kaptak a magyarságtudatukban, hazaszeretetükben erős erdélyi magyaroktól.
Köszönjük nekik a szíves fogadtatást!




Önkormányzatunk saját erőből vásárolt új ipari ágdarálót.
Reméljük, hogy nagyon hasznos lesz településünk számára. A környezettudatos szemléletünket erősíthetjük vele: az ágak elegetése helyett mulcsot készítünk.

Közmeghallgatást tartott Böhönye Község Önkormányzata és Képviselő-testülete
Az eseményen szó esett a 2024. évben végzett fejlesztésekről, a 2025. évre tervezett költségvetésről és a település további fejlődését elősegítő elképzelésekről.
Kalocsai Katalin képviselő asszony beszámolójából megismerhették a jelenlevők a szociális bizottság eddigi eredményeit, György-Dávid Valentin képviselő úr pedig a pénzügyi bizottság munkáját mutatta be.
A tanácskozás végén kérdéseket is fel lehetett tenni, melyeket a település polgármestere Zsoldos Márta Piroska válaszolt meg.



2025. február 14.
Farsangi forgatag a Községi Könyvtár és Művelődési Házban
2025. február 14-én délután a Böhönyei Községi Könyvtár és Művelődési Házba farsangi játszóházra, téltemető kiszebáb égetésre, kártyajóslásra várták az érdeklődőket.
Habár odakint szakadt a hó ![]()
![]()
![]()
reméljük, hogy a téltemetés így is sikeres volt
![]()
![]()
s a fagyos napokat hamarosan a szép, napsütéses idő váltja fel ![]()
⚘![]()


2025. január 27.
Megújult a kommunális csoport épülete
Új nyílászárók beépítésére került sor.

2025. január 23.
Vállalkozói est
Községünk hagyományai szerint az idei évben is megrendezésre került január 23-án a Vállalkozói est, melyen a helyi vállalkozók, civil szervezetek és intézmények képviselői voltak jelen.
Az est jó alkalmat teremtett az együtt gondolkodásra, s a település fejlesztésére vonatkozó elképzelések megosztására.
Az estét Baranyi Liána és Csanádi György duettje tette még hangulatosabbá.


.jpg)