Cikkek

BESZÁMOLÓ - MEGEMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚK NAPJÁN

2023. október 6-án Böhönye településen is megemlékezést tartottak az aradi vértanúk emlékezetére. 

Az esemény Böhönye Község Önkormányzata és a "Csillagösvény" Böhönye a Határon Túli Magyarokért 

Egyesület közös szervezésében valósult meg a központi parkban. 

Az eseményen a Böhönyei Dalkör is énekelt. 

 

BESZÁMOLÓ - EMLÉKÜNNEPSÉG A NÉMET - MAGYAR KATONAI TEMETŐBEN

2023. szeptember 28-án (csütörtökön) a böhönyei Német-Magyar Katonai Temetőben a temető létrehozásának 30. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartott Böhönye Község Önkormányzata a Magyar Honvédséggel és a Német  Hadisírgondozó Népi Szövetséggel közös szervezésben. 

Az emlékünnepséget megelőzően - egy 1993-ban létrejött államközi megállapodásnak köszönhetően - 10 magyar és 10 német katona fáradozott azért, hogy a temetőben található sírokat ebben az évben is rendbe tegye, s a 30 éves évfordulót még szebb környezetben tarthassák meg. 

A 11 órakor kezdődő eseményre folyamatosan érkeztek a temetőbe a meghívott vendégek, a koszorúzó szervezetek képviselői, valamint a településről mindazok, akik tiszteletüket szerették volna leróni az elhunytak előtt az emlékezés virágaival. 

A Helyőrségi Zenekar által játszott német, valamint  a magyar himnusz elhangzását követően az ünnepségen elsőként a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség képviseletében Kovács Imre magyarországi megbízott szólalt fel, aki németül és magyarul is végig moderálta az ünnepséget. 

A köszöntők sorát Zsoldos Márta Piroska, községünk polgármestere folytatta, aki beszédében köszönetét fejezte ki a 10 magyar és a 10 német katona számára önkéntesen végzett munkájukért. 

A Böhönyei Dalkör két - német és magyar nyelven is előadott - dallal járult hozzá az esemény hangulatának ünnepivé tételéhez. 

A dalkör fellépését követően a német fél részéről Daniel Passbach alezredes, véderőattassé beszédét hallgathatták meg a jelen levők, aki német és magyar nyelven is szólt a résztvevőkhöz. 

A felszólalók sorát dr. Böröndi Gábor vezérezedes, a Honvéd Vezérkar főnöke zárta, aki jelenlétével megtisztelte községünket az emlékünnepségen. 

A beszédeket követően Horváth Zsófia református lelkész asszony, valamint Horváth András katolikus plébános imával emlékezett az elhunytakra és áldást adta a temetőre. 

Az ünnepség záró részében került sor a koszorúzásra. 26 szervezet rótta le a tiszteletét az emlékezés jeléül, melyből 10 szervezet koszorújának kikísérésére nyílt lehetőség az ünnepség keretén belül. 

A 26 koszorúzó szervezet: Nagykanizsai Német Önkormányzat, Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Magyar Honvédség Területi Erők Parancsnoksága, Noszlopy Honvéd Klub, MATASZ Tolna Megyei Szervezete, Magyar Honvédség KIKNYP 18. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda, ÖSK magyarországi megbízottja, Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Egyesület, "Krajcáros" Hagyományőrző Egyesület, Somogy Vármegyei Kormányhivatal, Harckocsi ezred Nyugdíjas és Baráti Kör, Magyar Honvédség Lahner György 2. Ellátó ezred, VDK. Deutschland E.v., Német Nagykövetség, Magyar Honvédség 5. Területvédelmi ezred, Böhönye Község Önkormányzata, Magyar Honvédség Hadtörténeti Intézet és Múzeum, MATASZ Somogy Megyei Szervezete, Kaposvári Német Nemzetiségi Önkormányzat, Somogy Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat, Magyar Honvédség Vezérkari Főnöksége, Köztársasági Elnöki Hivatal, Szövetségi Haderő Katonáinak koszorúja. 

Az ünnepségen dr. Neszményi Zsolt főispán úr, valamint Bíró Norbert elnök úr (Somogy Vármegyei Közgyűlés) is tiszteletét tette. 

 

 

 

 

 

 

ÉLETUTAK - KITÜNTETETTÜNK KAKUCS MAGDOLNA

Szeretettel tesszük közzé Kakucs Magdolna életútját, aki 2023. augusztus 20-án 

Böhönye Község Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján

Böhönye Közszsolgálatáért kitüntető címet vett át. 

 

 

BESZÁMOLÓ - MEGSZÉPÍTIK A NÉMET - MAGYAR KATONAI TEMETŐT

1993-ban avatták fel a közel egy hektáros területen a Böhönyei Német – Magyar Katonatemetőt,

amely egyedüli a megyében.

2023. szeptember 19-én a Német Hadisírgondozó Szövetség szervezésének köszönhetően

10 magyar és 10 német katona érkezett Böhönyére, hogy egy 1993-as államközi megállapodásnak köszönhetően megkezdjék a Német – Magyar Katonatemető sírkertjének rendbe tételét.

A Magyar Honvédség Lahner György 2. Ellátóezredének tagjai, valamint a Pfullendorfi Különleges Műveleti Kiképző Központ katonái több, mint egy héten át – szeptember 19. és 28. között - végzik önkéntesen a hadisírok felújítását, a temető rendezését.

Böhönye Község Önkormányzata szeretettel köszöni meg ez úton is önzetlenül végzett munkájukat, a katonai sírok gondozását, az elhunytak emlékének tovább éltetését.

 
 

ÉLETUTAK - BÖHÖNYE DÍSZPOLGÁRA 

DR. HUSZÁR ZOLTÁN

Szeretettel tesszük közzé Dr. Huszár Zoltán életútját, aki 2023. augusztus 20-án 

Böhönye Község Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján

DÍSZPOLGÁRI címet kapott. 

 

 

 

 

 
 

Alkategóriák

Pályázatkereső

 

www.pafi.hu

Közadatkereső

Joomla template by ByJoomla.com