Hírek

Látogatók a testvértelepülésről


 

Látogatók a testvértelepülésről

 

 

Nagy örömünkre szolgált, hogy Július 13- 19-ig vendégül láthattuk a testvértelepülés 15 gyermekét és 3 felnőtt kísérőit.

Fogadásuk az iskolánk étkezdéjében történt, ahol finom vacsorával vártuk őket. A kölcsönös üdvözlés után Gyimesvölgyi Klára egy szép gyimesi népdallal örvendeztetett meg bennünket, majd a gyerekek és kísérőik elfoglalták szállásaikat a családoknál.

Bővebben: Látogatók a testvértelepülésről

ILLÉS-NAPI BÚCSÚ ÉS FALUNAP


 

ILLÉS-NAPI BÚCSÚ ÉS FALUNAP

 

 

Böhönyének igazából nincsenek népszokásai, népviselete, korán polgárosodott település. Kevés megtartott hagyományai is elkoptak, ilyen volt az Illés-napi búcsú, amikor összegyűlt a falu népe, együtt ünnepeltek a rokonokkal, vendégjárás volt a családoknál. Idővel ez a szokás eltűnt, ezért gondoltunk arra, hogy az idei falunap időpontját áttesszük Illés napjára és felelevenítjük a régi búcsúk hangulatát. Pörögtek-forogtak a ringlisek, a levegőben finom ételek illata terjengett, a gyerekek légváraztak, lovagoltak, lufival, vattacukorral futkostak. Főzőversennyel kezdtük a napot, hogy az elkészült étkekből az érkezőket megvendégelhessük.

Bővebben: ILLÉS-NAPI BÚCSÚ ÉS FALUNAP

ILLÉS-NAPI KIÁLLÍTÁS” – helyi alkotóktól


 

"ILLÉS-NAPI KIÁLLÍTÁS” – helyi alkotóktól

 

 

A képzőművészeti kiállításon a művészetek sokfélesége képviselteti magát: festmények, rajzok, gobelinek, szőttesek, hímzések, horgolások, faragások. Az általunk összegyűjtött anyagot Biró Attiláné rendezte össze. Az alkotók Böhönye szülöttei, vannak közülük olyanok is, akik első ízben mutatkoznak be. Köszönetet mondunk nekik, hogy alkotásaikat rendelkezésre bocsátották: Biró Attiláné, Fejes Józsefné Kosztrics Piroska, Géczi Lajos, Dr. Hajdu Enikő, Horváth Józsefné Lengyel Mária, Lukács Ferencné, Nagyné Kollár Irma, Németh Imre, Németh Imréné, Szente Barbara, Tóth Ákos, néhai Tóth Mihály

Ez a kiállítás a Szociális Alapszolgáltatási Központ kiállítótermébentekinthető meg ugyancsak szeptember 5-ig

 

NEM TUDHATOM, HOGY MÁSNAK E TÁJÉK MIT JELENT…” – Fotókiállítás Böhönye múltjából


 

NEM TUDHATOM, HOGY MÁSNAK E TÁJÉK MIT JELENT…” – Fotókiállítás Böhönye múltjából

 

 

A régi fotókat már egy évvel ezelőtt elkezdtük gyűjteni, ahogy ebben az újságban is megjelent a felhívás, hogy várjuk a családok emlékeit. A fotókat lemásoltuk, felnagyítottuk, az eredetit minden esetben visszaszolgáltattuk a tulajdonosoknak.

A fotókon szereplő épületek mai állapotáról Szente Barbara készített tusrajzokat, mely még látványosabbá teszi a tárlatot. Az így összegyűlt anyagból állítottuk össze a kiállítást, mely a Községi Könyvtár és Művelődési Ház aulájábankapott helyet. Jó látni az örömöt, amikor az érdeklődők felismerik a képeken régi ismerőseiket, szomszédaikat vagy akár családtagjaikat.

 

 

 

BÖHÖNYÉRŐL ELSZÁRMAZOTTAK TALÁLKOZÓJA


 

BÖHÖNYÉRŐL ELSZÁRMAZOTTAK TALÁLKOZÓJA

 

 

Megszületett a Böhönyéről elszármazottak találkozójának gondolata, ami egyben azt is jelentette, hogy neveket és címeket kellett felkutatni. Kb. 170 név került a birtokunkba, amihez komoly kutatómunkára volt szükség, hogy a nevekhez címeket, a lánykori nevekhez asszonyneveket rendeljünk. Áprilistól folyamatosan mentek a meghívók a címzettekhez és nagy izgalommal vártuk a visszajelzéseket. Először csak egy-egy válasz érkezett, aztán a program közeledtével minden nap többen és többen jelezték részvételi szándékukat. Végül kb. 113 vendégünk érkezett meg a nagy forróság ellenére. Ugyanilyen meleg szeretettel vártuk őket, amit ők többszörösen viszonoztak felénk. Szeretnénk megosztani Önökkel Böröndiné Németh Gabriella levelét, amit a Somogyi Hírlapba is eljuttatott, hogy ő és testvére, Németh László hogy élte meg ezt a hazalátogatást:

 

Bővebben: BÖHÖNYÉRŐL ELSZÁRMAZOTTAK TALÁLKOZÓJA

Alkategóriák

Pályázatkereső

 

www.pafi.hu

Közadatkereső

Joomla template by ByJoomla.com