Cikkek

 


 

Búcsúest a Pitypang Lakásotthonban

 

 

Július 18-án délután izgatottan, de annál nagyobb szeretettel vártuk az erdélyi vendégeket. A lakásotthonban élő gyerekek segítettek töki pompost sütni, teríteni.

Az erdélyi gyerekeket és kísérőiket egy dallal (Tábortűz) és Janus Pannonius soraival köszöntöttük. Szomszédaink is átjöttek a vendégfogadásra. Sokféle sütemény – amely munkatársaim ügyességét dicséri – és gyümölcs is került az asztalra.

A főtt kukoricának, ami a kertünkben termett, nagy volt a sikere. Gyermekeink bemutatták a lakásotthont, mely mindenkinek tetszett, majd hamar találtak közös témákat. A fiúk fociztak, a lányok pingpongoztak. Előkerült a gyimesi csángó zene és néhány táncot be is mutattak nekünk az erdélyi gyerekek.

Én abban hiszek, hogy az érzést nem lehet megfizetni, az élményt nem lehet pénzért venni. Számomra a gyerekek őszinteségében, közvetlenségében ez ismét bebizonyosodott. Megkértem a vendég gyerekeket, hogy egy nagy lapra írják le, mi tetszett nekik legjobban a héten. Természetesen a Balaton és a fürdőzések, de Pécs is elvarázsolta őket. A csodás programokon túl írták a családok kedvességét, a jó hangulatot, az ismeretségeket, barátságokat. Kiderült, hogy a Király-hágón túl nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, a hit és a hagyományok őrzése.

A lakásotthonban élő gyerekektől saját készítésű barátságkarkötőket, a felnőtt kísérők könyveket és böhönyei mézet kaptak búcsúajándékul. Az ő közösségükben fontos az összetartás, mert csak így maradhat fenn a nemzetünk. Mi is köszönjük, hogy megismerhettünk benneteket!

Biró Attiláné
lakásotthonvezető

 

Pályázatkereső

 

www.pafi.hu

Közadatkereső

Joomla template by ByJoomla.com