Cikkek

Nyers család erdélyi úti élményei……

Körülbelül egy éves tervezgetés előzte meg újabb utunkat Erdélybe. Már van némi gyakorlatunk az időpontok, útvonaltervezés, szállás foglalás egyeztetése terén, de segítséget sosem hárítjuk el. Aki ismeri körülményeinket, az tudhatja, hogy kerekesszéket használó személy utaztatása milyen körültekintő, gondos, naprakészen tervezett feltételeket kíván, mert

Kerekesszékkel nem lehet lépcsőket járni, és mint ahogy itthon sem, ott sem akadálymentes az élet.

Az idén is Pánovics Lacival és Magdival vágtunk bele a nagy kalandba. Öten, két kocsival, nem kis izgalommal és várakozással indultunk 2011. július 28-án a Román határ felé.

Böhönyéről kora reggel, valamivel 6 óra után indultunk Dunaföldvár felé.A Dunán átkelve Solt-Kecskemét unalmas útszakaszán, közvetlenül Abonyt vettük célba. Innen a 4-es számú úton Szolnok-Püspökladány-Biharkeresztes, majd Ártánd határátkelő következett. A határ másik oldalán, Borsnál átesve a formaságokon, az első MOL kútnál megitattuk pacikat, valamint a kötelező úthasználati díjat róttuk le. Aztán mi is haraptunk egy kis hazait.

S következett az első komoly erőpróba, Nagyváradon átkelni. Dicsekvés nélkül mondhatom, Norbi fiam memóriáját irigylem, hisz navigációs készülék és térkép minimális igénybevételével határozott segítője volt Anyukájának.

Ha még nem mondtam volna, feleségem Ibolya vállalta fel a sofőrséget erre a hosszú útra is. Korábban, Ibi legmesszebbre, Szekszárdra és Pécsre vezette a kocsit. Mondanom sem kell borzasztóan elfáradt, és Norbi utánozhatatlan humorával tartotta benne a lelket. Egyébként az időjárás nem járt a kegyeinkben, hiszen Böhönyétől a határig esett az eső. Erdélybe érve előztük meg a kelet felé tartó eső frontot. Laciék is jól vették az első hosszú szakaszt, a határig előttünk haladtak és diktálták a normálisnak mondható tempót a végig vizes, aránylag jó úton. Nagyvárad után is az E60-as úton haladtunk eléggé nagy forgalomban.

Az első hegyi akadályt a Királyhágón, ügyesen teljesítette Ibike. A vissza levő utat Kőrösfőig már nagyon fáradtan vezette le, minden tagjában érezte a kb. 550 km-t.

Kőrösfőn a szállást hamar megtaláltuk, amely a mi szempontunkból nagyon jó volt. A szállásadóink Péntek Károly és Erzsike szívélyesen fogadtak bennünket. Rövid ismerkedés után az udvaron tálalták a vacsorát, mely paszulyleves-füstölthússal, valamint meggyleves csirke hússal készült. Mindezt jó pálinka előzte meg. A vacsora mellé Csíki sört és ásványvizet kaptunk.

Elhelyezkedtünk a szálláson, csak a szükséges ruháinkkal nehezen találkoztunk a csomagjainkban.

Az udvarból szép rálátás nyílt a híres református templomra.

Az éjszaka hamar elmúlt, még aludtunk volna. De hát még kb. 370 km.-t meg kellett tenni Székelyföldet átszelve Gyimesközéplokig. 29-én, reggeli után, elköszöntünk Péntekéktől, és  elindúltunk a Gyimesek felé. Laciéktól Gyalunál elváltunk. Ők Kolozsvártól északra fordultak Máramaros úti céllal, mi Gyalunál az autópályára fordultunk. Itt sok időt nyertünk, amelyet aztán hibánkon kívül el is veszítettünk a rossz út miatt. Aztán Radnótnál délre fordultunk,  Dicsőszentmárton felé, hogy a főút nagy forgalmát kikerüljük. Késve, de megérkeztünk Székelyudvarhelyre, ahol a jól ismert Gizi csárdához navigáltunk. Udvarhelyen már nagyon meleg volt, megszomjaztunk és éhesek is voltunk. Itt sikerült némiképpen feledtetni a rossz út bosszúságait. Folytattuk utunkat Csikszeredán át a mesés Gyimesi hágón keresztül Gyimesközéplokig. Este 19 óra körül érkeztünk meg Mihók Pistáékhoz, barátainkhoz. Rettenetesen fáradtan kászálódtunk ki az autóból és öleltük magunkhoz egy éve látott kedves barátainkat. Emmának nem volt igazán jó kedve, mivel másnap szombaton Zsuzsi lányához kellett mennie, kisfiú unokájára vigyázni, míg a szülők Jenő 40 éves találkozóján vettek részt. Emma miattunk aggódott, röstelte, hogy el kell mennie. Megnyugtattuk, hisz már korábban tudtunk elkötelezettségéről,- bennünket egyáltalán nem zavart, megértettük a távollétét.

Este későn feküdtünk le, sokáig sokat iszogattunk és beszélgettünk.

Emma és Ibi a reggeli kenyérsütéshez pityókát főzött és pucolt, s megtörtént a kovászkészítés is.

Július 30-a szombat van. Én korán ébredtem, Norbi és Ibi kicsit később. A kora reggeli tájat fotóztam, közben a házi gazdáék is felkeltek. Gyorsan méregtelenítettük magunkat kis böhönyei pálinkával, majd Pista zöldet kaszált a kemence közelében és az állatoknak adta.

Disznyó, kecske, tehén kapott a frissen kaszált fűből. Az idő jónak mutatkozott. Pista szerint nem jó jel, a Nagy patak forrása felől előbújó pára és a sötét felhők tornyosulása.

Bőséges reggeli után Emma dagasztotta a kenyérnek való tésztát, Pista pedig befűtötte az udvari kemencét. Norbinak új volt a házikenyér készítés folyamata, az ajtóból leste az asszonyok munkáját. Nekünk gyermekkori emlékeinkből felsejlik az elfeledett házikenyér sütése, a frissen sült forró kenyér illata, a sokszor megverejtékezett munka gyümölcse.

Jó volt ismét felidézni a múltat ott a Gyimesekben!

Pistával gondoskodtunk folyékony kenyér beszerzéséről a kocsmában, mely egy kőhajításnyira lakozott az utca elején. Sörrel kísértük le a házilag készült meggyel ágyazott likőrt. Közben a kenyér is megsült. Pista lereszelte a friss kenyér sötétebbre sült haját.

Szép gusztusos lett a hét darab, egyenként is kb. 2 kg-os kenyér, alig tudtuk kivárni, hogy megkóstolhassuk az ebédnél.

• < Előző
• Következő >