Cikkek

alt

Augusztus 7. vasárnap:

Ma sem tettem le szokásomról, korán keltem. Mire a ház népe is elő került, én már útra kész voltam, az udvaron járkáltam, nézelődtem. A kelő napocska, a hajnali esőt hozó felhők szakadozó párnácskája mögül próbálkozik szabadulni, bujkáló első sugaraival pásztázza a tájat, az ébredő falut. Nem lehetett kihagyni ezt a lehetőséget, fényképeket készítettem a szálláshelyűnkről, a közeli fatornyos református templomról. Az ébredőket sem kíméltem, hiszen csakhamar mindenki reggelizésre, illetve útra készen parádézott. A csomagokat kihordtuk a kocsiba, hogy később arra már ne legyen gond.

A reggeli jó és bőséges volt, csak a megszokott, reggeli tejjel nem tudtak szolgálni, így Norbinak elmaradt az Erdélyben megszokott tejcizés. Fizettünk és elköszöntünk a szimpatikus vendéglátóinktól azzal, hogy jövőre náluk szeretnénk ismét megszállni, mert nekünk megfelelőbb helyet nehéz volna találni. Behörpintettük kávénkat egy cigi kíséretében, és helyet foglaltunk a kocsiban. Ibi a változatosság kedvéért ismét a volán mögé telepedett, nagy sóhajtások közepette, nem is tudom miért!? Ja már tudom, mert mellette ül Norbi, a megbízható, fáradhatatlan, angyali türelmű navigátor. Nekem maradt a bal hátsó kerék. Ez sem rossz hely, de ilyen hosszú úton néha inkább gyalogolnék egy kicsit. Elindultunk, szépen a megszokott tempóval haladtunk. Ismét megmásztuk a Királyhágót. Ibi itt is nagyon ügyesen nyomta a pedált, sőt még Nagyváradon is profi módon kelt át. Az utolsó 100 Lejen még a határ előtti Mol. kútnál feltöltöttük a fogyó benzin készletet. 18,5 literrel majdnem tele is lett a tank.

A határon gyorsan átkeltünk, és a hazai környezetben Laci vezetésével róttuk a haza felé vezető utat. Telefonon tartottuk egymással a kapcsolatot, mert mind többször meg kellett állni egy kis pihenésre, megmozgatni elgémberedett testünket, szomjúságunkat oltani, vagy csipegetni valamit. Alig vártuk, hogy Kecskemét előtti Csalánosi csárdához érjünk. A nagy meleg nagyon megviselt bennünket, meg vágytunk már egy jó hideg sörre. Meglepetésre a csárda parkolójában alig volt szabad hely, de a vendéglő fedett udvari részén, találtunk szabad, könnyen megközelíthető asztalt, Norbi szempontjából is. Egy ideig telibe kapott a napocska áldott sugaraival, de mire kihozták a rendelt ebédet 1 óra is eltelt, a nap is megkönyörült rajtunk és hol a vándorló felhők, és az udvart szegéjező fák mögé bújva csillapította a hőséget. Felszolgált ebéddel most sem tudtunk mindannyian megbirkózni, a maradékot most is elhoztuk, csak a sörrel. Fizettünk és kocsiba szálltunk. Pedig de jó lett volna egy órácskát szundítani, főleg Ibire lett volna jó hatással. A már jól ismert úton folytattuk a végtelennek tűnő megpróbáltatást hazafelé.

Solt után, átkeltük a Dunán, Cece környékén megcsodáltuk az út mellé kirakott sok dinnyét, de csak szigorúan menet közben, pedig de jólesett volna egy kis dinnyét enni és pihenni egy kicsit. A következő tervezett megállónk a pincehelyi Mol benzinkút parkolója volt, ahol egy lottó nyeremény örömével kászálódtunk ki az autóból, rogyadozó lábakkal.

A kis presszóban kávét és sört, üdítőt vettünk és fogyasztottunk, és ki-ki wc. használat után, meg sem álltunk Böhönyéig.

A határátkelés után, Ibi telefonált Dodának, hogy a fiukat jó hideg sörrel várja, mert az első utunk hozzájuk fog vezetni. Kérésünk meghallgatásra talált, és porosodó vesénk, néhány korty után ismét normálisan kezdett működni. A kis sétától a kocsi körül, térdeimet elhagyta az úton végig gyötrő fájdalom.

Nos hát, ez lenne rövid története írásban 2011. július 28 - tól , augusztus 7-ig tartó erdélyi utunknak. Rengeteg élményben volt részünk, melyet életszerűen leírni lehetetlen. Ennek részesének kell lenni, át kell élni, mert anélkül, hogy személyesen ismerhessük meg Ilonkákat, Ildikókat, Sárákat, Lajikat, csak ott Erdélyben lehet igazán.

Vár bennünket a Királyhágó, Kalotaszeg, a Görgényi havasok, vár a magyarok szent hegye a Hargita, a Gyimesek mesébe illő tájai, és meleg szívű Csángó magyarjai, és minden, ami székely és magyar!       

Pályázatkereső

 

www.pafi.hu

Közadatkereső

Joomla template by ByJoomla.com